blog

Archíválás – hamisítások nélkül

Most, hogy “ide hordtam” e blogba a régi blogbejegyzéseimet, szembesülnöm kellett a kísértéssel, amely a “mindenkori archíválót” kerítheti hatalmába, amikor olyasmire lel, ami már nem felel meg az izlésének, vagy ami zavarja a múltból, esetleg amit már szégyell is talán.
Az “archíválók” ilyen esetekben olykor belenyúlnak a múltba, a fényképekről szépen kitörlik azokat, akik rossz időben voltak rossz helyen, mondatokon módosítanak néhány szó erejéig, esetleg teljes fejezeteket tüntetnek el, írnak át, szebben fogalmazva – “újraértelmeznek”.

Szép példákat mutat fel a történelem is az archíválók lelkes tenniakarásáról. Sztálin emberei például mesteri fokra emelték a fotók és filmek szereplőinek eltüntetését, hol előbb tüntetve el a kellemetlen személyt a fizikai létből, mint a valóságot visszaidéző dokumentumokban az illető nyomát.

A magyar közelmúltból talán az a kép tartozhat ide, amelyről Pozsgai Imre fizimiskája tűnt el a fotókról, (de az már egészen más kérdés, hogy maga a kárvallott is sokat tesz azért, hogy a mi emlékeink is zavarossá, homályossá legyenek a múltját illetően! Vagy legalábbis érthetetlenebbek).

 

Tisztelettel tudatom, ellenálltam!
Nem piszkáltam ki senki emberfiát a képekről, nem nyomorítottam meg a leírt sorokat, se a máséit, se a magaméit.
Nem minden harci tettemre vagyok büszke a saját parányi blog-múltamból, de ami volt, az volt, s ez még akkor is így van, ha olykor visszamenőleg legszívesebben képen teremteném magam.

Szóval nagyjából készen van az archívumom, pontosabban egy blogba integráltam a bejegyzéseimet.

————-

Upgrade 2006. nov. 06.

Szorosan ehhez tartozik, hogy holnap – úgymond – “közszereplek”, igaz a háttérben, s amennyire csak lehet, ott is maradnék.

Ilyen alkalmakkor persze a blogomra is többen pillantanak rá, ki itt, ki ott pillantva bele, s ki tudja éppen melyik gondolat, tett-sor szúr neki(k) szemet.

Ilyenkor három dolog történhet:

1) Baráti hátbaveregetés
2) Oktalan, pimasz támadás, lejáratási szándékkal
3) Jogos kritika, akár gyilkos iróniába bújtatottan

Mindegy, visszamenőleg akkor sem tüntetem el a “szégyeneimet”.

Blogger-életem során ha két írásom fájt annyira, hogy lekapartam magamról, mint valami beérett sebet.
Majd meglátjuk – mi lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük