A villanyszerelő Csurkát idézte

Villanyszerelő

Pokoli nyár van, nyilván aratnak a klímások és a klímaszerelők, nem különben az áramszolgáltatók és fogadni mernék, a villanyszerelők sem járnak rosszul.
Nem tudni mitől, (talán a mobilklíma miatt) de a lakásunkban az áram megadta magát, a 16 amperes biztosíték levágódott, árasztott némi záptojásszagot – amelynek hatására villanyszerelőt hívtam.

Szószátyár villanyszerelő

Beszédes villanyszerelőt fogtam ki, már mindenfélét tudtam a családjáról és a rokonsága ügyes-bajos dolgairól, amikor gyanússá lett neki az elosztószekrényünk némely tulajdonsága, s a szomszédaink felől kezdett érdeklődni, akikkel közös falunk van, hátha azok lopják az áramot, azért kóborol itt a ménkő össze-vissza.
– A szomszédaink kínaiak – mondtam a szerelőnek.
– Kínaiak? – nézett le rám a szobalétráról a villanyszerelő, mint aki mindent ért már, akinél helyére kerültek a dolgok.
– Csurka egyszer azt írta – lökte le rám a szót az áramok ismerője -, hogy ránéztem a kínaira és azt mondtam neki, hiába hunyorogsz cigány, megismerlek!

Kis szerelés után kiderült, a szomszéd cigány-kínaiak teljesen ártatlanok – legalábbis az elektromosság ügyében!

A mi szerelőnk a munkavégzés egy meghatározott szakaszában elment, mondván, hoz egy új biztosítékot a záptojásszagú helyett. Úgy is lett, beszerelte, de semmi sem változott. Sőt, a biztosíték akkor is áteresztette a 220-at, amikor le volt kapcsolva.
Ekkor a mi derék, fehér bőrű, színmagyar, egy törzsből való (vagy hogy a büdös fenébe kell az ilyesmit megfogalmazni) szerelőnk elárulta, hogy ez a becserélt biztosíték is használt, és nem gondolta, hogy nem fog működni.
Végül beszerelt féláron egy másik használt biztosítékot, most az alatt fut a klímánk .
Az az igazság, hogy én egy rendes, új biztosítéknak jobban örültem volna – méghozzá mindenféle idézet nélkül!

*****

Témába vág:

Kínai szomszéd

Névnapi virág és az antimarketing

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“A villanyszerelő Csurkát idézte” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Hát nem, és nem is Konfucius fogja elhagyni az országot. Nem tudom van-e arra valamilyen megbízható stratégia arra vonatkozóan hányan hagyták el az országot.
    Helyükre meg jönnek a kínaiak vagy a hunyorgó cigányok!

  2. Érdekes a kínainak megfelel a mikroprofit csak jó sok legyen belőle.
    A recesszió valóban a kitünő alkalom a helyváltoztatásra. Amikor minden állam a saját honpolgárát nyomja.

    És a befuccsolt álmokról van statisztika?
    Mert nem mindenki érzi jól magát tetőtéri patkánylyuk bérlakásokban…. mondjuk egy angol város gyárnegyedében….

  3. Manysi felmenőkkel büszkélkedve, tudunk egy pár megbízható német várost is ajánlani kalandoroknak Hamburgtól Garmisch Partenkirchen-ig bezárólag

Szólj hozzá!