A reklám beazonosítja a céget

H&M botrány reklám
A H&M félresikerült reklámja: A legmenőbb majom a dzsungelben

A cég reklámja azonossá teszi a céget a reklám tartalmával. Ha nem így lenne, akkor a Dél-afrikai Köztársaságban, Johannesburgban nem verték volna szét a fentebb mutatott reklám miatt a H&M üzleteit.

De mit tesz Isten, szétverték!

Burkolt és nyílt rasszizmus

Az eset számtalan tanulságot rejt magában. Egészen világossá teszi, hogy az elvont értelemben vett fejlett Észak rettenetesen öntelt, önhitt magatartásokat is szül. A svédek, a cég tulajdonosai, ugyanazt a lesajnálást produkálták, mint a minap az Egyesült Államok elnöke tette, amikor kijelentette, hogy nem szívesen lát bevándorlókat a “pöcegödör országokból”. Trump a latinokra és szintén a fekete országok lakóira gondolt.
Egyfelől azt látjuk, hogy számos szervezet politikailag korrekt magatartást közvetít. És itt nem csak az ENSZ-re gondolok, hanem például a labdarúgás nemzetközi szervezeteire is, amelyek még a képernyőket is teleszórják rasszizmus ellenes sztárparádé reklámmal.
Másfelől viszont itt az a nyomorult gőg, amely a lelátókon huhogással, banán bedobálásával fejezi ki primitívségét. Valamint itt van a magas politika szintjére emelt gőg is, sőt a nagyvállalati szintről bombaként ledobott lenézés is.

Ám aligha gondolhatjuk komolyan, hogy a giga-vállalati szféra lesajnálása csupán feketékre volna érvényes.
Mi is le vagyunk sajnálva, hófehér bőrű európaiak sőt Észak-Amerika lakói is. Mi más volna a dízel botrány a világ vezető autógyártói részéről, ha nem a mindenféle népség lesajnálása?!

A reklám vagy a tetten ért cselekvés azonosítja az “elkövetőt” a magatartásával.

Azt persze nem állíthatom, hogy helyén való cselekvés a johannesburgi üzletek szétverése, mint ahogy a dízel botrány élharcosának, a Volkswagen üzemeinek szétverése sem volna kedvemre való, Trump úr fenéken billentéséről már nem is beszélve.
Így hát marad a PC, vagyis a politikailag korrekt cselekvés – a tiltakozás békés formája: a bűnös vállalatok, politikusok, közszereplők bojkottja.

Na, és a pozitív diszkrimináció lehetőségeit is nyugodtan kihasználhatjuk. Például így 😉 :

***

Kapcsolódó bejegyzések:

A Volkswagen botrány

A menekültek elmenekültek

Szólj hozzá!