blog

A Magyar Gárda – válasz Bencsik András írására

Utcai ütközés? Csak nem ütközetre készül a Gárda?

“Elképesztő az a hisztéria, ami a Magyar Gárda miatt kitört. Magukat szabadelvűnek valló emberek anélkül, hogy bármi lényegeset tudnának a dologról, elkezdenek tombolni, fenyegetőzni és átkozódni, mindenféle szörnyűségeket vizionálni…” – írja Bencsik a blogjában!
Hm, a békés, fekete egyenruhás gyerekek védelmében írt sorok között azért Bencsik András nem mulasztja el elmondani, hogy hazafias és férfias nevelésben lesz részük, “amelyhez hozzá tartozik a lőfegyverrel, az utcai ütközéssel való megismerkedés is”.


Ez az eszmeiség erősen emlékeztet engem a levente-mozgalomra, s ne csodálkozzon senki sem, hogy erről mindjárt a temetés szó is eszembe ötlik, meg a Don, a fekete egyenruháról pedig a nyilasokra asszociálok és a Dunába lőtt áldozatokra!
Az egész gondolatmenet nálam ott bicsaklik meg igazán, hogy tudom: például a német nép sohasem élt olyan jól (egy darabig), mint Hitler Adolf idején. A világválság leküzdésének germán változatában tömeges munkahely teremtés szerepelt (hadiipar, autópálya építés) a dolgozók önfeledt üdültetésének megszervezése mellett, s már a népautó vásárlása is megkezdődhetett!

Ám Adolf neve mégsem a karitatív tevékenysége okán került be a történelembe!

Tehát amikor a fasizmusra emlékeztető elemeket látok, nincs az a jobbikos gondolatmenet, nincs az a Gárdát éltető sóhaj, a Gárda karitatív jellegét domborító szózuhatag – amely eltéríthetne a “szörnyűségek vizionálásától”!

S hogy Bencsik bélyegét magamra vegyem, hogyan másképpen is írhatnám alá:

Egy Liberális Pöcs


Még egy kis Magyar Gárdázás és emlékeztető az áldozatokra:

Magyar Gárda balettcipőben

A Don másképpen

12 hozzászólás

  • EL LOBO - A farkas

    Köszi!
    Félreértések elkerülése végett, Bencsik ír így a dolgozatában: “a liberális pöcsök kórusa”.
    Gondoltam, milyen jó lesz kóristának lenni! 😀

  • Tengriqut

    Farkaskám: OSZT ez a létező világok legjobbika??
    Hétköznapi, közönséges hülyével a miniszterelnöki székben?
    Semmihez sem értő kormánnyal?
    Orvos gazdasági miniszterrel, aki NEM ÉRTI, hogy az államháztartás AZ NEM Zrt., NEM mikroökonómia?!
    Sunyi kis tolvaj növénytermesztő agrármérnökkel a PÉNZÜGY-miniszteri székben??
    Már szétraboltak mindent!
    Már semmi veszteni valónk sincs: HÁT AKKOR ROHAM.

  • EL LOBO - A farkas

    Tengriqut Úr!
    Nem ez a létező világok legjobbika, de…
    Hadisírok ápolásához meg idős emberek segítéséhez mi szükség rohamra?
    Vagy ez a lényege Bencsik úrék szövegének, a Roham? A többi karitatív izé, az csak duma? Tehát hazugság az egész?
    Vagy csak te érted félre a “nemes” célokat?
    Demokráciában furcsa szó a roham. Képzeld el, ahogy szavazáshoz, urnamegközelítéshez (ahová ünneplőben sétálnak az emberek), valaki elkiálltja magát: roham! Elég vicces…
    Bocs, de Te valamit félreértesz!

  • dezső

    Engem is aggaszt az, hogy a miniszterelnökünk egy közönséges gazember, aki nem veszi figyelembe a nép akaratát /mert legalább 7 millió ember nem kívánja őt/. Engem is aggaszt az áruházakban, hivatalokban, középületekben mindenütt jelenlévő kápók hada. Zavar az, hogy fekete csótánynak öltözve rohamozzák meg a zászlókat lobogtató mafla embereket, nyugdíjasokat, kismamákat, gyerkeket. Zavar, hogy ebben az országban nem érzem szabadnak magamat. Zavar, hogy Molnár Mengele úr és hihetetlenül ostoba, buta utódja rombolja az élethez és az egészségemhez való jogomat. Zavar, hogy tönkreteszik az oktatást, a szakképzést, a munkamorált. Zavar, hogy az, akik ezt teszik magukat pökhendien baloldalinak nevezik magukat, pedig szerintem fogalmuk sincsen arról, hogy mi is az a baloldal. Egy ilyen kis országban meddig lehet ezt csinálni? Hogyan engedhetik meg maguknak az amerikaiak, hogy a régi kommunista elitt tagjaival összefogva kifosszák ezt az országot?

  • EL LOBO - A farkas

    Kedves Dezső Úr!
    Egy kicsit, a helyzetfelismerés is zavarhatná Önt! Pl. a hadisírok ápolása meg az amerikaiak, ez hogy jön itt össze, az áruházakról és Mengeléről már nem is szólva!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük