blog

A londoni meztelen nő és a pécsi utcai kamerák

Pécs, London, Sztálin, közterület felügyelő
Figyelünk!

Terrorizmus és meztelen női testek

A szent cél, a terrorizmus elleni hadviselés jegyében London repterén un. testszkennert kaptak a biztonsági alkalmazottak, vagyis olyan készüléket, amellyel “átlátni” a ruhán.
Mint kiderült, a világváros gondosan kiválasztott és jól képzett biztonsági emberei visszaélve a helyzettel, folyamatosan női bájak szemlézésére (is) használják a szkennert, kövér megjegyzésekkel felcímkézve a sovány bájakat vagy éppen fordítva.

Pécs lesz az ország kamerás fővárosa

Ez a korántsem felemelő hír éppen akkor érkezik hozzám, amikor megtudom, hogy Pécs lesz Magyarország legjobban bekamerázott városa, amely mellett Budapest belvárosa egy vak ló által is csak homályosan érzékelt területnek fog számítani.
A pécsi monitorok mögött az információk szerint rendőrök és közterület felügyelők fognak figyelni, s még a szemetelőket is meg fogják büntetni – nyilatkozta egy illetékes az egyik országos televízióban.

E blogban is megírtam: 2006 májusában a közterület felügyelők egy pécsi emeletes ház egyik lakásának ajtaján órákig dörömböltek, a ház előtt oktalanul igazoltattak (a feleségemet és engem is). Erről az esetről a helyi lap is beszámolt, hiszen újságíróját a felháborodott lakók hívták a helyszínre.
Ám a Sztálin nevére 2010-ben, a választás évében oly kényes pécsi közgyűlés* magára a sztálinizmus maradékára nem volt akkor kényes egyik pártoldalán sem.
Se a ház lakóitól, se az utcán egrecíroztatott polgároktól nem kértek elnézést – pedig Sztálinnal ellentétben mi még élünk! Semmiféle garanciát sem kaptak a város lakói arra, hogy ez soha többé nem fordulhat elő!

Hogyan is lennék nyugodt a kamerákat illetően…

***

* A pécsi közgyűlés a napokban vonta vissza Sztálin díszpolgári címét. A tisztelt városatyák hosszan elvitatkoztak arról, hogy érvényes-e egyáltalán a rendszerváltás előtt kiosztott cím vagy sem. Mindenesetre biztos, ami biztos, most visszavonták.

35 hozzászólás

  • Lux Erik

    Semmi felháborítót nem találok benne. A lógó mellről, és a löttyedt seggről ruhán keresztül is látható, hogy lóg és löttyedt, a férfiaknak pedig kimondottan előnyös, lógó/kis faszú projekció referenciáját be is szűkíti, és a realitáshoz is közelíti.
    Más kérdés, hogy a vágyaikat olyannyira elfojtó nyomorultakat (akiket már az is felizgat, hogy egy műszer a testükhöz az általuk akartnál jobban hasonlító izét tesz láthatóvá egy monitoron) megértem ugyan, de sajnálattal kell kijelentenem, hogy gondjaikat ennek a lehetőségnek az eltörlése nem szüntetné meg, sőt távolítván őket a realitástól, fokozná.
    Az kétségtelen, hogy az ezen való rágódás és főként a tiltakozás némiképp csökkenti azt a feszültséget, aminek a minimál megoldása a kezükben van. Pontosabban lenne, a lábuk közé nyúlnának. Minimál, de ki a kicsit…

  • Bognár László

    Kedves Erik!
    Szexuálpszichológiai mini-esettanulmányaidat évek óta élvezettel figyelem (amely élvezés itt elvontan, esztétikailag értelmezendő).
    Akárcsak most.

    Ám engedj meg annyi megjegyzést, hogy az általad most is pontosan elemzett nyomoroncok helyett (kukkolós vagy hatalmi mámoros – szempontunkból most egyre megy), szóval helyettük a viszonylag egészséges népekre figyeljek, és kérjem, azt is elemezd egyszer, hogy nyomoroncék viselkedése miként rombolja szét azt a világot, amelyben viszonylag békésen eléldegélnénk.

  • Buga Jakab

    A hatalom márpedig ilyen. A végrehajtó szervezeteke is igaz. Könnyebb az állampolgárt szivatni, mint a rossz fiúkat elkapni. Meg nem is árt ha a sok, magát polgárnak tartó egyén, tudja hol lakik az Úristen. A polgár szó rögtön a joghoz kötődik, és jöve a káosz. Szóval egy kis terror csak jó a társadalomban, mindig van arra kapható hatósági ember is, aki flusztrációit ebben kiteljesítheti.

  • Lux Erik

    Kicsit félere értitek, az értelmezésem nemcsak a kukkolósokra vonatkozott, hanem a kukkoltakra is, és róluk állítottam azt, hogy ha nem is jó, de olyan értelemben a legjobb történik ilyenkor a kukkoltakkal, hogy a kukkolásuktól okozott izgalmuk nem keresi még abszurdabb kielégülést.

  • Bognár László

    Az a fő kérdés Kaktuszka, hogy megvannak-e a garanciális elemek és a közbizalom a kamerát tartó kéz iránt!
    Garanciák arra, hogy nem magánhadseregek céljaira gyűlik az információ, hogy nem a megfigyelés maga, hanem a közbiztonság fokozása a fő cél (amely során egy szükséges rossz a kamerázás).
    Nem mindegy, hogy a Nagy Testvér kamerázik, vagy egy Londonból kölcsönkért reptéri szakértő. Nem mindegy, hogy a főkamerás kinek a haverja, mennyi a fizetése és mekkora a Nokia-doboza.
    Nem mindegy, hogy az adott település közgyűlése csak választások idején kényes Sztálin nevére, vagy máskor is gondosan ügyel arra, hogy kikezdhetetlen SZOLGÁLATNAK tekintse a plebs (a jónép) a működését.

    Az ország mindjárt legjobban bekamerázott városában ezekre a tényezőkre is figyelemmel – garanciákat kellene adni a lakosságnak!

    Személy szerint NEM vagyok nyugodt!

  • Bognár László

    Hm, igényed a biztonságra természetes, s mindannyian el is várjuk a közbiztonság meglétét!
    De arra garancia kell, hogy aki ” figyel és riasztja a rendőrséget, ha ki akarnak rabolni” az csak ezt tegye, hozzáértéssel és gyorsan tegye, de semmi mást. Elvégre a mi pénzünkért teszi.
    De a biztonság megteremtésének igénye nem jelentheti egyéb jogaink feladását, a garanciák kikövetelésének elmúlasztását a demokratikus működésre.
    Miképpen azt sem jelentheti ez az igényünk, hogy “önként jelentkező szervezetek” pótolják a közbiztonság hiátusait.

  • ZinczyKa

    Kaktuszka, mondd, mire jó a kamera?? Mert bűnmegelőzésre alig-alig. Én nem kedvelem, ha kamerán keresztül figyelnek. Sőt egyáltalán nem kedvelem, ha figyelnek.
    A végén haza se megyek 🙁

  • Kaktuszka

    Ahol felszerelték, eltakarodnak a bűnözők. Ha mégsem, akkor rögzítik a bűncselekményt – bizonyíték. Könnyebb dolga van a rendőrségnek.
    Totál nem érdekel, hogy figyelnek (szerintem dög unalmas lehet), semmi rejtegetnivalóm nincs.

  • ZinczyKa

    🙂 Rejtegetnivalóm? Nekem bizony van. Szeretem magam annak megmutatni, akinek akarom.
    Másrészt nem értek hozzá, nem tudom, tényleg eltakarodnak-e a bűnözők. A milliókért felszerelt kamerák azonban semmit sem tesznek a társadalmi problémák megoldásáért, sem az egyén fejében fellelhető zavarok felszámolásáért.
    Ami max történik szerintem, hogy földrajzilag kicsit áthelyeződnek a bűnesetek (a nem bekamerázott helyekre), illetve a bűnözők (ideig-óráig a börtönökbe).
    Szerintem ez egy kellemes, de hamis biztonságérzetet kelt az emberekben. És sajnos hajlok az összeesküvés-elméletekre, szóval nem a figyelők unalmi vagy izgalmi mutatói foglalkoztatnak.

  • Bognár László

    Ajánlás: Zinczykának

    Dr. Kukács Béla, a pargoszi figyelőközpont vezetője – akit ismerősei csak kukucsbélaként emlegettek -, a megfigyelőterem monitorszobájában ült, vagyis kedvenc helyén, és nem az irodájában.
    Ugyanis Kukács sokkal szívesebben nézte a jó női lábakat, mint a mára már hegyekre rúgó aktakupacot.
    Kukács valóságos függője lett a munkájának, újabban már haza se járt, itt, a figyelőközpontban étkezett, mosdott, aludt, itt használta a pargoszi önkormányzat vécépapírját (még zsebkendőnek is.)
    Kukács köztiszteletnek örvendő polgárként indult a pályán, de mára már sok kopott abból a köztiszteletből.
    Pargosz kicsiny város volt, ahogy mondani szokták mindenki mindenkit ismert, s így Dr. Kukács Béla valóságos aranybányára lelt a közterületek megfigyelésében.
    Még pályája elején X felesége feltünt egy esti padon, s ő máris hívta a férjét, akit történetesen távolról ismert, azzal a vicces megjegyzéssel, hogy “Baszkikám, egy ezresért megmondom, hol várja a feleséged a szeretőjét!”
    Mit tesz Isten, a baszkikám 10 perc múlva bent volt a megfigyelőteremben, nem egy, hanem két ezrest hozott és betette a frissen vett szolgálati Nokia mobil asztalon heverő üres dobozába.
    Ezzel a gesztussal Dr. Kukács karrierje azonnal beindult…
    Most, hogy már a pártok vezetői is a zsebében voltak, a régi Nokiás-doboz helyén egy hűtőszekrény doboza állt, vagyis nem egészen ott, az asztalon, hanem mellette.
    Szóval a mi Kukácsunk most is ott ül a monitorok előtt, s ha minden igaz egy fél óra múlva jelenteni fog a helyi bankigazgatónak, hogy az utcán miként is áll a kampány, az MDF például hogyan is fog szerepelni a városában…

  • ZinczyKa

    Ajánlás: A Farkasnak.
    Dr. Kukács Béláné, született Merengő Izabella, ábrándos tekintettel bámult ki a könyvtárablakon. Az eső vígasztalanul verte a szomszédos ház bádogtetejét. Valahogy nem volt kedve hazaindulni, pedig már fél órája bezárta a könyvtárajtót.
    ‘Na jó,’ -mondta magának bátorítólag. ‘Még valami vacsorát is kell adnom a Bélának.’ Valahogy a főzéshez sem érzett kedvet.
    A kijáratnál szerencsétlenkedett kicsit a kulcsaival, közben az ereszről lecsorgó víz a nyakába folyt. ‘A rohadt életbe!’
    A téren átsétálva elgondolkodva állt meg a virágbolt kirakata előtt.
    ‘Jó estét, asszonyom.’ – a bolt bejáratának támaszkodva álldogált a segéd.
    ‘Adhatok valamit? Ez a csokor rózsa éppen önre vár.’
    Az asszony elpirult, ahogy felnézett. ‘Mi a fene?’ – gondolta magában.
    ‘Nem, köszönöm.’
    ‘Hadd ajándékozzak önnek egy szálat. Gyönyörű ma.’
    Izabella csodálkozva nézett a fiatal férfira. Mielőtt végiggondolta volna, mit csinál, szenvedélyesen szájon csókolta a férfit. Aztán elmosolyodott, elvette a rózsát, és visszalépett a járdára.
    Kukács ebben a pillanatban lépett a figyelőhelyiségbe.
    ‘Na volt valami érdekes?’ – kérdezte a képernyő előtt üldögélő kölyköt. ‘Mi a francnak sózták a nyakamba ezt a tejfelesszájú gyereket? Persze a polgármester unokaöccse…’
    ‘Semmi, egy öreg csaj lesmárolt egy kölyköt a virágbolt előtt. Komolyan, nagyon óvatosnak kell lennie az embernek.’
    De Kukács már nem is figyelt rá. A fiatal nőt nézte, aki a kettes kameránál éppen a polgármester fenekét markolászta…

  • KapitányG

    🙂
    OFF
    Kedves Bognár Laci, mi a helyzet arra felétek a tulipánfákkal, liliomfákkal, orgonabokrokkal?
    (Ó, a csudába, azt hittem, szerda van…
    Vajon olyankor új IP-címem van, amikor megkérdezi a blogod, milyen nap van, és nem mondja, hogy mivel erről az IP-címről egyszer már helyesen válaszoltam, most nem kell válaszolnom?)

  • Bognár László

    Nárciszt hoztam ma Siklósról – apám szedte és küldte a feleségemnek -, a parkolónk telis-tele van ibolyával… de ezen felül csak betont láttam, számítógépet és pártplakátokat az út mentén.

    P.S. Azt tudom, hogy a hóvirág védett lett, de vajon az ibolya is? Ha szedek a parkolóban és itt is van már kamera: megbüntetnek vajon? Vagy az ibolya még gyomnövénynek számít? 🙂

  • Bognár László

    (Szinte) mellesleg jegyzem meg, hogy ZinzcyKa Merengő Izabella történetével érzékeltette számomra azt – miközben a nevetéstől csorgó könnyeimet törölgettem – , hogy milyen is az igazi blogger. Hogy miért is jó blogot írni (és olvasni.)

  • Kaktuszka

    ZinczyKa, a köztéren nem válogathatod meg, hogy ki merjen rád tekinteni a tömegből, tehát plusz egy-kettő már nem oszt nem szoroz. Viszont a kamera elrettentő erejét számtalanszor bizonyította.
    Emlékeim szerint pl. Havanna ltp., nyócker.
    A társadalmi problémák megoldásáért talán annyiban tesznek, hogy a minimum hátbavágásra rászolgált ki…ott firkálók és rongálók remélhetőleg elkotródnak és nem a ki…ott adómból kell 2 naponta kicserélni a szétbarmolt padokat, fákat, akármiket.

    Hát nem a kameráktól várom a társadalmi problémák megoldását, erre jelenleg a legmagasabb rendű állat (mi) sem képes. Viszont egy alkalmatos technika a “most” konkrétan próbáljunk valamit már tenni pl. a fejbevágás, a rongálás stb. visszaszorítására, leleplezésére, elriasztására.

    Mindig jön ez a szöveg, hogy ez és ez nem alkalmas a társadalmi problémák megoldására. Helyette van a ne csináljuk ezt, azt, amazt töketlenkedés.
    Ha ennyien tudják a megoldást, akkor mi a bánatos kökörcsinért nem oldották meg a társadalmi problémákat?

  • Kósza

    Laci. Garancia nincs, soha semmire. Soha nem is volt.
    A kérdés az, hogy kell-e a relatív (köz)biztonság, vagy inkább mindenki egyénileg védje meg a pénztárcáját, élet, érdekeit?
    Ha kell, az mindig korlátozza egyéni szabadságunkat.
    Én kamera és rendőr párti vagyok. 🙂

  • Bognár László

    Kedves Kósza!

    Jómagam nem tervezem a polgármester fenekének markolászását, vagyis nem arról van szó, hogy rejtegetni akarnék bármit is.
    Márpedig garanciák léteznek. Ilyen garancia például a nyilvánosság.
    Az egyéni szabadság korlátozása olyan kényes kérdés, amely nagyon komoly közmegegyezést és garanciákat kíván. Ha erre nem figyelünk oda, akkor idióták és korrupt hivatalnokok éppen az ellenkezőjére fordíthatják a szándékot.
    Ha a televízióban boldogan bejelentik, hogy a szemetelő polgár jól meg lesz büntetve – akkor ez nem egy normális célkitűzés, hanem egy kisváros baromi naggyá nőtt óriástörpéinek beteges játéka. Ugyanúgy, mint a polgárok esztelen igazoltatása iránti érzéketlenség is a demokrácia betegségtünete.

  • ZinczyKa

    Nekem nem a közbiztonsággal van bajom, hanem azzal, hogy mindez lehetőség arra, hogy a dolog a visszájára forduljon.
    Nem vagyok a társadalmi bajok megoldásának szakértője, így igaz, de sokszor az a tapasztalatom, hogy ha közpénzeket nem megfelelően költik, az csak további problémákat generál. Én erre gondoltam. (Az oktatásügy pénzköltési, közbeszerzési gyakorlata gondoltatja ezt velem.)

  • Kósza

    “Az egyéni szabadság korlátozása …” automatikusan végbemegy, amikor az erősebb kutya…
    A liberalizmus ugyanolyan szép álom, mint a kommunizmus, vagy a kereszténység. Álmodozók meg mindig lesznek.
    De ezt már annyiszor végigjátszottuk.

  • Bognár László

    Kubatov Gábor FIDESZ pártigazgató hangja a ma nyilvánosságra került hangfelvételen, pontosan a pécsi polgármesterválasztásokkal kapcsolatban:
    “Meg tudom mondani most a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni és nem a Pávát vagy a Fideszt támogatják.”

    Kicsi a mi képzelőerőnk, barátaim, nagyon kicsi…

  • Feri

    a térfigyelés hasznos csak éppen akkor nem ha a parkolóban hagyott autódat húzzak meg kulccsal vagy tolatnak neki vagy nyomják fel az ablakot a belvárosban nekünk soha nem sikerült használható felvételt ki kérnünk a szervtől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük