blog

A Kurva élet alatt

Reszkess Para!

A CD-korongon a laser ráfordult Deák Bill nótájára, – arra, amelyiknek a dallamát Niel Youngtól “kölcsönözte” a mester, akinek persze még az ilyesfajta csínyeket is megbocsátjuk – és rákezdte: “Nézd meg az öreget, két napja nem láttam”.

Ekkor egészen hülye ötletem támadt, meg kéne látogatnom Morcipapát!

Egy frászt fogok autózni ekkorát – mondtam magamnak, ám mire a CD végére értem, már ott hüledeztem Pécsett.

Infravénásan bedobtunk egy méregerős kávét – az öreg jól tartja magát, egyedül arra panaszkodott, hogy eldicsekedett néhány ismerősének azzal, blogot ír, de azok úgy meresztették rá a szemüket, mint egy komplett idiótára, mint akinek nincs ki a négy kereke, úgy látszik, egy bizonyos kor felett igen konszolidáltan kéne viselkednie, polgárosan, rendesen, csak semmi blog, mert patikusnak nézik, mint aki azt gondolja, hogy tud festeni, hej Csontváry, neked is pont ebben a városban pompáznak a festményeid, ahol a tolerancia az időben csak visszafelé tologatja az áldásait?
Aztán váratlanul rád terelte a szót, hogy az egyik könyvesboltban látta a könyveidet, mondott is valami hülyeséget, hogy jó, meg mittudoménmi, én meg kényszeredetten hallgattam – úgy látszik vénségére bekattant az öreg, már a Para-Kovácsot is szóra méltatja, nagyon nem szeretnék megöregedni!

Aztán mégis bementem abba a hülye könyvkereskedésbe, és tényleg ott sorakoznak a könyveid, úgy látszik, senki nem veszi őket 🙂

Para-Kovács Imre könyve a Kurva élet alatt
Para-Kovács Imre könyve a Kurva élet alatt

Kurva élet

És persze az elhelyezésük, hahaha, Kurva élet, ez van fölötted, mármint Havas “tanár úr” borzadálya, a Kurva élet című olvashatatlan ópusz, puszi nektek pécsi könyvesboltosok, tudjátok ti, hogy Parának hol a helye – a Kurva élet alatt, és a Sötét árnyak szomszédságában!

Aztán nem tudom mi ütött belém, megvettem vazdmeg, kétezerötszáz kemény magyar forintokért.

Bloggernek lenni kész ráfizetés, a múlt hónapban is két olyan könyvet vettem, amit a Blogtéren ajánlottak a többi bloggerek, ráfizetéses életforma cseszed, jobb volna inkább meccsre járni, üvöltözni a rendes népekkel, hogy a kurva anyád te szemét rohadt csirkefogó, akkor még az öreg Morcipapa is rendes polgárnak számítana, a sok hülye bloggerrel egyetemben!

Szóval vettem egy Paramamutot, reszkess Para, mert el fogom olvasni, és írni is fogok róla!
Persze nem ám jókedvemben, hanem amikor felcseszi az idegeimet az asszony, miképp az imént is tette, le kéne vinni a szemetet, mondta, persze, majd pont a farkas viszi le, feleltem, a következő percek eseményeit mégsem írnám le, végül lekullogtam a szeméttel, Havas Henrik járt az eszemben, szóval majd egy ilyen eset után fogok írni a kibaszott könyvedről, ezt megígérem?

***

Még Para-Kovács: PARA PÉCSETT, A KÖNYVHÉTEN

2 hozzászólás

  • EL LOBO - A farkas

    1
    tigrisnyúl
    2006-05-03 08:29:24
    no, mi ez az agresszió?
    nem is vagyok benne biztos, hogy ilyenkro tanácsos-e egy farkas közelébe mennie egy nyúlnak…

    a szemetet le kell vinni, eltűnni több órára, aztán majd nem akarja, hogy te vidd le többet!:)

    2
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 08:34:53
    Nyuszi hipp, nyuszi hopp, máris egyet elkapott!
    🙂

    3
    tigrisnyúl
    2006-05-03 08:39:55
    nyusznyusz vissza is menekül az üregébe!:)

    4
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 09:00:49
    Infravénásan bedobtunk egy méregerős kávét – írtam fentebb, és ez nem elütés.
    Szeretném eloszlatni a kételyt – ez nem az intravénás kifejezésből adódik, jelezve a narkó jelenlétét, szó sincs ilyesmiről.
    Hanem?
    Ha nem, akkor ez a technika kora, ahol infrán, azaz gyorsan történnek a dolgok, tehát nem lacafacázva szürcsölünk, hanem bedöntjük a mérget, én személy szerint naponta hatot, amit többen soknak neveznek, de azt infragyorsan szoktam belökni, tehát nem is hatnak tűnik, legfeljebb kettőnek!

    5
    XXL
    2006-05-03 09:19:24
    Azé’ ennyire nem kellene “paráznod”, ha már 1x ragadozónak nevezted el tenmagad…

    6
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 09:45:34
    Szerintem, Kedves XXL, farkasként áltam helyt, kivéve talán azt a szemétleszállítási szituációt, de te nem ismered a farkasnét, nem éppen kezesbárány…

    7
    Pizsama von Flanel
    2006-05-03 09:58:03
    Én is már szemezgettem egy-pár blogteren ajánlott könyvel!
    A múltkor meg egy Kornis Mihály könyvet is lekaptam a polcról, és belenéztem. Mindez a hülye Blogter miatt! Jó, hogy a Révai Nagylexikont még senki se ajánlotta! Még műveltek leszünk itt a végén, és blogok helyett könyveket olvasunk…

    De én meg jól kicseszek veletek!:
    “Vegyétek meg az új Best magazint, meg a Storyt és a Blikket is, nagyon jó” ( – bár apám szerint a Blikkben vannak az igazságok ala Man In Black… 😀 )

    8
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 10:08:49
    Hát Pizsi, fantasztikus vagy 😀

    9
    GigiRadok
    2006-05-03 10:44:08
    szeretném ajánlani az Encyclopaedia Hungarica magyarvonatkozású ismeretek gyűjteményének 3 kötetét:)

    10
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 11:06:39
    Kedves GIDAradok! 🙂
    Ezt nem lehetne könyvtárból kölcsönözni? :-))

    11
    GigiRadok
    2006-05-03 11:29:46
    nálam csak olvasótermi van, tehát meg kell venni, ha szeretnéd otthon is használni ;p

    12
    szamárfül
    2006-05-03 12:29:45
    a Révai új nagylex. nagyon jó…
    🙂

    13
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 12:36:29
    Szia Szamárfül!
    Az DVD-n is megvan, ugye? Vajon melyik az olcsóbb, a DVD vagy a könyv – mert az lesz a nyerő!

    14
    Pizsama von Flanel
    2006-05-03 12:44:30
    Nekükn is van révaink csak hiányos.
    A K-M a konyhasztal billegését gátolja… 😀

    15
    Para-Kovács Imre
    2006-05-03 13:53:47
    elolvastad már? mit tökölsz?

    16
    Para-Kovács Imre
    2006-05-03 13:55:13
    csak óvatosan megjegyzem: a cím helyesen – reszkess, Para! – tehát így, vesszővel…

    17
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 14:12:17
    Ne türelmetlenkedj, Para, a borítót tanulmányoztam az elmúlt egy napban, amit te terveztél! Nem igen haladok a borítóval, úristen, mi lesz még odabenn a szövegben! 🙂
    Te kéred rajtam számon azt a vacak vesszőt, amikor a borítón a maMut szót így írtad!
    De megfejtettem: ma Mut da La – vagy aszem még még sincs megfejtve?
    Szóval ne türelmetlenkedj, haladok! 🙂

    18
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 14:20:48
    Mármint a borítóval…

    19
    tigrisnyúl
    2006-05-03 14:27:52
    Fakras olvassál!!!
    kiváncsi vagyok, hogy jó-e, mert megvenni nem fogom….azt hiszem. elég ha időt rabol a blogtér, nehogymár még pénzt is!:)

    20
    Évi
    2006-05-03 17:19:28
    Farkas, ha már a könyvön is végighaladtál teljesen, nemcsak a borítóján, azonnal oszd meg a véleményedet róla… Epedve várom!
    Amúgy osztom Tigrisnyúl véleményét, én is általad fogom pallérozni elmémet, azaz nem veszem meg a könyvet. Úgyhogy hajrázz, és írj!!! :-)))))

    21
    Para-Kovács Imre
    2006-05-03 17:21:12
    levonom a tanulságot: nő nem olvas… elhiszi a pasinak, hogy jó a könyv…

    22
    irodalmar
    2006-05-03 19:23:42
    Mondd el Farkas! Parából épp elég a blogja. Egyébként is egy szexista. Még az is lehet, hogy rasszista is. Egy Fábry, csak gyöngébb kiadásban. Fábriyan TV-je van.

    23
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 19:28:45
    Na, jól elidőztem azzal az átkozott borítóval, de már valami van itt, ha már annyira akartátok:
    http://ellobo.blogter.hu/?post_id=44446

    24
    irodalmar
    2006-05-03 19:30:53
    Kedves Farkas! Némi nézeteltérésem támadt aristoval, hogy nyilvánosan, vagy maiben, kiváncsi lennék szakértő véleményedre. http://csepeli.blogter.hu/?post_id=43074
    Köszönettel.

    25
    El Lobo – A farkas
    2006-05-03 19:41:49
    Köszönöm kedves irodalmár a meghívást, csak egy kis türelmet kérnék, vendégünk jött, alighogy “végeztem” Parával :-), mit végeztem, bele sem kezdtem…

    26
    Évi
    2006-05-03 20:34:00
    Kedves Para!
    Igazán nem szeretnélek kiábrándítani, de fenti irományomból nem szabad végső következtetésként azt a tanulságot levonnod, hogy “a nő nem olvas, inkább elhiszi a pasinak, hogy jó a könyv”…
    A fentebb általam jegyzett négy mondattal kettős célt irányoztam meg. Az egyik Farkas ösztökélése volt, a másikat az itt idézett hozzászólásod által pedig be is teljesítetted.:-))))) Óhh, bárcsak minden vágyam ilyen gyorsan teljesülhetne… Köszönet érte!

    27
    Para-Kovács Imre
    2006-05-03 21:11:59
    hm, ez esetben igazam volt, amikor mozgalmat szerveztem a nők szavati jogának megvonásáért…

    28
    olvasó
    2006-05-03 22:38:56
    Azok a régi szép idők,amikor újságpapirba boritották a könyveket.

    Praktikus volt,mert ha az a sok olvasástól szét akart esni,csak új újságot kellett venni,kiolvasni majd újra becsomagolni!

    De ez a veszély ahogy olvasom most nem áll fenn .

    Pedig milyen szinvonalas újságok voltak annak idején!

    29
    GigiRadok
    2006-05-04 17:51:22
    én viszont könyvkritikát nem olvasok….csak tisztán a könyv és a saját benyomásaim, aztán jöhet más véleménye

    30
    Évi
    2006-05-04 18:39:58
    Para, … ugyan ne bomolj már! :-))) Ha a nők nem mehetnének szavazni, mi lenne veletek férfiak? Ki beszélne rá titeket, hogy egyedül elmenjetek? Hmmmm?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük