A jövő hírnöke: a postás szépen csengetett

Tulajdonképpen iszonyúan egyszerű a Kevin Costner főszereplésével futó, 1997-ben készült film, A jövő hírnöke (The Postman): az Egyesült Államokat gyilkos polgárháború teszi tönkre, s a maradék, szétszórtan élő, egymástól jószerével elszigetelt embercsoportok felett egy tábornok és vérszomjas serege uralkodik.

Itt lép a képbe Kevin, akire a véletlen (pontosabban a hideg) egy holt postás zubbonyát adja, s így ő a sorstól a postás kéretlen szerepét kapja meg.

Információáramlás nélkül nincs társadalom

Nem egyszerű szerep ez egy állam nélküli, szétporladt világban! A postás megjelenése reményt ad: jönni-menni fognak az üzenetek, az egymástól elszeparált emberek között beindulhat az információáramlás.

Ezért aztán a filmbéli arcok ráncai kisimulnak, remény csivitel a kis női szíveken – egyszóval jövő születik szép kilátásokkal, emberhez méltó, tartalmas, szerelemmel és tudással teli élettel.


Tipikus amerikai film, van benne minden, ami kell – talán csak nyitva felejtett hűtőszekrényt nem láttam, dobozos sörrel, vagy rossz esetben tejjel. A boldog vég is szépen összejön (ha előtte hullanak is az önkéntes, hősiesen viselkedő postások, a szabadságszerető, legyőzhetetlen amerikai nép megtestesítői).

De nekem mégis tetszett a film, mert egy olyan szintje is volt a történetnek, amely elgondolkodtatott az emberek közötti információ szükségességéről, nélkülözhetetlenségéről és annak társadalomformáló erejéről.
A filmbéli tábornok, aki rémülten látja az uralma alá hajtott emberek szabadságvágyának felizzását a szabad információáramlás (a postás) megjelenésétől, hirtelen nem is tudom, honnan ismerős!

Szólj hozzá!