A FiberNet behajtott a holt apámon 137 Ft-ot

Amikor augusztus legvégén az édesapám szomorú halálából adódó ügyeket voltam kénytelen intézni a baranyai városkában, a FiberNet volt az első, amely cég a halotti anyakönyvi kivonatot követelte, mert nem úgy van ám az, hogy a fiú bejön egy másik városból és lemondja – esetleg illetéktelenül – az apja televíziós előfizetését a Fibernél, ennél a nagyszerű cégnél, amely oly’ gondosan ügyel a részletekre.

Szóval bizonyítanom kellett, hogy én én vagyok, s jogosan járok el a holt apám nevében, s apám halotti anyakönyvi kivonatáról ők készítették az első fénymásolatot.
Azt gondoltam, bemutatva a csekket, amellyel apám gondosan befizette az augusztus havi előfizetési díját, hogy a FiberNetről – méltán – én már a büdös életben nem fogok hallani!

Ma ismét a kis baranyai városban jártam, s apám postaládájában egyetlen levél tudatta, hogy van egy szolgáltató, amely fittyet hány a halálra, nem veszi figyelembe az egykori ügyfele halotti anyakönyvi kivonatáról a saját maga készítette fénymásolatát, s csekket mellékelve tudatja a holttal, hogy 137 Ft-ot fizessen be azonnal.

Az elmúlt hónapban számtalan esetben találkoztam a mohóság, a kapzsiság, az esztelen bürokrácia megannyi jelével, de most mégis felparázslott bennem a düh, s úgy véltem, az a leghelyesebb, ha gyorsan bemegyek a FiberNet irodájába, megadva a lehetőséget a képtelen helyzet feloldására.

Tudatták velem, hogy ez az összeg jár nekik, mégpedig ez afféle csekkdíj, mivel apám csekken adta fel nekik az augusztusi előfizetési díjat, márpedig azt a csekket nekik ki kellett nyomtatniok egy nyomdában, beláthatom, hogy nincs pénz, ami jogosabb volna a föld kerekén, nincs összeg, amely méltányosabb volna a cég számára, mint ez a 137 magyar forint.
Ezt én megértettem.
Apám nyilván néhány évtizede állt csak kapcsolatban velük, néhány százezernél aligha fizetett nekik többet az elmúlt nehéz évek alatt, így aligha lehet elfogadható ok számára egy egyszerű haláleset  a 137 forint kikerülésére.

Ám hiába az észérvek, bennem tovább nőtt az ellenszenv a cég iránt – hogy finoman fogalmazzam meg az utálat, a gyűlölet és a megvetés fura egyvelegét – az arcomba futott a vér, de türtőztettem magam, nem borítottam rájuk az asztalt, bent az agyamban ugyan cifra káromkodások keltek életre, de kívül csendesen lefizettem a 140 Ft-ot, apám nem szerette a balhét, tehát balhét nem csinálok, de akkor, ott, szerettem volna jobbikos lenni inkább, csak egyetlen percre, kiszakítani magam a kultúrából, az arcukba üvölteni, hogy barom állatok, takarodjatok az országból és vissza se gyertek – de mondom, lehűtöttem magam, elköszöntem, bár nem tudom hogyan, de az egészen biztos, hogy nem azt mondtam: viszont látásra.

Este van, de még sincs nyugalmam – hiába csitítom magam: százharminchét forintért nem érdemes kicsinálnod magad!

***

Korábban a témában:

Az Invitel holtaknak is számláz, és szívesen áll rendelkezésükre

Az 581-es ügyfél

Bognár László

A kétezres évek elején figyelemmel fordultam az online marketing mellett a blog műfaja felé.
A szolgáltató-blog klasszikus „énblogként” indult a Jóljárok Magazin aloldalaként.
A Google számos változtatása a kereső algoritmusában egyre inkább hátrányos helyzetet teremt a sokszálú, sok témát felkaroló klasszikus blogok számára. Ezért a régi blogot frissítem, tartalmi struktúrába szerkesztem. Szolgáltatok.

“A FiberNet behajtott a holt apámon 137 Ft-ot” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ez a történet sajnos nagyon pontosan leírja hova „fejődtek” a hazai viszonyaink, milyen rendszereket „sikerült” kialakítania az uralkodó politikai és gazdasági elitnek. Személytelen, csak pénzben gondolkodó világot. A történet bennem is először az érzelmi húrokat pengette meg. Aztán azt gondoltam, hogy az ehhez hasonló helyzetekben az volna a természetes, hogy az emberek magukba zárkózzanak. Szerencsére vannak olyan erős egyének, akik a nyugtalan éjszakájuk után veszik a fáradtságot, hogy elmenjenek találkozni a barátaikkal, hogy egymásnak erőt, támogatást és biztatást adjanak. (És kifizessék a kávét, noha őket hívták meg….)

  2. Magyarországon messze esik még az „emberarcú kapitalizmus”. Számos multi csupán piacot ural, esze ágában nincs meghonosítani a nyugati munkakultúrát. Ha nem így volna, nem volna alapja a multi-ellenességnek.
    Azt a fajta dühöt, amit ez kelt, több politikai erő is megpróbálja „kisajátítani”.
    Érzelmileg „nehezebb átélni” az európai piachoz tartozásunkat, a magasabb munkakultúra meghonosítását, az áruk magasabb minőségét – erre az élményre kevésbé lehet – politikai értelemben – építeni. Pláne válságban.
    Azt gondolom, hogy a vállalatok piaci magatartásának szabályozása nem csak állami teendő, hanem mi, fogyasztók lehetnénk az igazi piacformáló erő, ha felmutatnánk, mi elfogadhatatlan és mi elfogadható.
    A televíziók megrendszabályozása sem fog a hatóságoknak sikerülni, nekünk kell megfogalmaznunk az igényeinket, bojkottálni a tűrhetetlent és így tovább.
    E bejegyzéssel tulajdonképpen én is jeleztem: számomra elfogadhatatlan, hogy még a holtakból is hasznot húz némely embertelen vállalat.

  3. én mostanra kezdem megelégelni az aktuális multit, ahol dolgozom…persze nem olyan egyszerű egy viszonylag stabil munkahelyet otthagyni, de itt belül egyre jobban érzem, hogy nincs itt helyem, és amikor ilyen történeteket olvasok, én is kényelmetlenül érzem magam a bőrömben, pedig tulajdonképpen nincs közöm a történtekhez… :\

Szólj hozzá!