BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Az elrugaszkodás éve

Vendég bejegyzés Balogh Zoltán klaviatúrájából: A Magyarok Miniszterelnöke mindig magabiztos és mosolygós szóvivője tavaly október elején azt mondta, hogy „az átszervezések következtében 2012 az elrugaszkodás éve lesz”. Szijjártó Úr jóslata bejött, nézzünk csak két friss példát!

Szép lesz az új esztendő is

Vendég bejegyzés Balogh Zoltántól Barátom hetvenéves édesanyja vagy tíz napja olyan súlyos agyvérzést kapott, hogy műteni kellett. El is látták rendesen a pécsi idegklinikán. Lekerült a lélegeztető gépről, majd kikerült az intenzívről. Ez nemcsak fizikailag jelentette, hogy az idegsebészetről a neurológiai intenzívre vitték. Ott azt mondták a barátomnak, hogy írasson tápszert a mamának a körzeti [...]

Belerokkanunk

Vendég bejegyzés, írta Balogh Zoltán Selmeczi Gabriella, a Fidesz ős-szőke szóvivője, aki anno a Grippen-ügyben vállalt szerepe miatt tűnt el egy ideig a ködben, megint nagyot szólt. Grippen-ügy? Tudják: a svéd vadászrepülőgép gyártók kifejezetten magyar szőkékre vadásztak, de nem jött be ez a politika, selmecileg főleg nem, talonban is volt egy darabig a polihisztor cicus. [...]

GOSPEL: nem vittek Istenhez, pedig fizettem érte

Este a Kodály Központ a Harlem Gospel Choir-t kínálta a pécsi közönségnek, amely 25 éves jubileumának koncertturnéja alkalmából állt meg a Mecsek alján. A kórus torka ugyan gyémántokkal volt tele, de keveset köptek közénk a drágakövekből.

Pécs: a penész fest és rajzol az új művészeti karon

A friss hírek a penészről csak azokat nem lepték meg, akik eleve gonosz lélekkel figyelik a csetlés-botlást az Európa Kulturális Fővárosa programjai, épületei és terei körül. Nekem szerencsém van, a fizikai lét terei kevésbé érdekelnek, mint az online terek, bár őszintén szólva az EKF internetes tér-idő dimenzióiban is már rég felütötte a fejét a penész. [...]

Elveszett egy kiskutya Pécs-Vasason

Elveszett a kiskutyám Pécs-Vasason – írja elektronikus levelében Á. Attila barátom, majd így folytatódik a levele: Körbeplakátoltam az erdőt, a falut, tudnak az eltűnéséről a menhelyen is, keresik a Facebook-on is. Csak megőrűlök a tétlenségtől és a bizonytalanságtól. Nem tudom tovább keresni, 2 nap alatt bejártam az erdőt Vasas – Somogy – Rücker – Petőfi akna [...]

Önként fáznak a lakók a pénz miatt

Olykor hírt adok a panel-lét szépségeiről, s most is ezt teszem, amikor világossá vált, hogy a felfelé ívelés a panelpolgárok életében immár véget ért! Öt évvel ezelőtt blog szociográfiában “énekeltem meg”, mint valamiféle modern Berzsenyi a gyarapodásunkat, hogy miként is váltunk panelproliból panelpolgárrá Pécs belvárosában. Egyebek között így dicsekedtem:

Röpülj pulyka és a személyi kultusz feltételei

- Röpülj pulyka! – kiáltották egykor a Röpülj páva, vagyis a népi kultúra hiveinek a csúfolódó mondatot, s úgy fest, Kodály mindmáig képes megosztani a magyar közéletet. A hír szerint Pécsett nem lehet előadni a Fölszállott a páva dalfeldolgozásait, nehogy a nép valaminő csúfolódásként értékelje azt szeretett vezetőjével szemben. Páva Zsolt polgármesterről van szó, aki [...]

Megtekintési nyilatkozat

Ismerősöm ontja a szót, lakásvásárlást tervez és eme jeles alkalomból eladó lakásokat tekint meg, amely külön tanulmányt érdemelne amúgy, a sok tapasztalat bájtokért vagy nyomdafestékért kiált, hogy hogyan is él a nép, mint nyög vagy épp ellenkezőleg, miképpen urizál, az elszegényedők, a válásba belefulladók, a hitelüket törleszteni képtelenek miként menekülnének a külvárosokba, kisebb és poshadtabb [...]

Pécs és a Toronyház

Most, 2011 nyarán egyre több szó esik Pécsről – holott 2010-ben lett volna jó ennyit hallani róla, amikor is Európa egyik Kulturális Fővárosa volt. A témák között a város súlyos eladósodottsága és a huszonöt emeletes toronyház körüli anomáliák állnak. A minap az 1989 óta lakatlanul álló épület legfelső szintjéről a fémtolvajok keze nyomán másfél mázsás [...]

keep looking »