Eszéki kirándulás – innen sugárzott a Dráva Rádió

Nosztalgia túra – Osijek, Dráva Rádió

Kirándulás Eszékre: a Dráva Rádió egykori épülete, golyó ütötte sebekkel.
A Dráva Rádió egykori épülete, golyó ütötte sebekkel

Kicsit nosztalgia túra volt – átmentünk újra Eszékre. Balogh Zoli, Antal Ildikó, jómagam, mint az egykori Dráva Rádió munkatársai – és a józan „kontroll-csoport” funkcióját a feleségem látta el.
Most a békeidőkben tett kirándulás alkalmával így néz ki egykori „székhelyünk”, egy békés város egyszerű lépcsőházával, kukával a bejáratnál, biciklikkel, amelyekkel a zsupánhoz jöttek a városiak ügyeiket intézni.

A lépcsőházból le- és felfelé is visz lépcső. Ha nagyon lőttek, akkor nem a városban, hanem lent a pincében aludtunk, védett hely volt ez, innen szórta műsorát a délszláv háború idején a Baranja és a Magyarországra célzott Dráva Rádió is.
Felfelé az emeletre lehet jutni, ahol mi adtuk a műsort, ott még látszanak az ablak mellett a golyó ütötte nyomok (amikor belőtték az épületet, én nem voltam ott.)

Donji Mihojlac

Az alap hangulatot már Donji Mihojlac után turistásra állítottuk be, az egyenes szakaszon most nem pödörtünk százhússzal a távoli mesterlövészek miatt…
De mégsem a háborús „tűzszünetben” élő Eszékhez viszonyítom az egykor irigyelt várost!
Harmincöt-negyven évvel ezelőtt Eszék belvárosát elegáns hölgyek és urak forgataga jellemezte, a centar utcáiban mindenütt boltok csalogatták a vásárlót, szinte minden negyedik kirakatban ékszert kínáltak az ékszerészek. Magyar szemmel ez nyugati városnak számított nyugati árukkal.

Sok régi kirándulás emlékképei

A Yugoton bakelitjeit szorongatva tértünk haza, a barázdákban Jimi Hendrix, a Cream és mindenféle jó zenék hangjaival.
A főtér alatti aluljáróban még megvan a lemezbolt – „ellenőriztem” 🙂
Rizses csoki van még, örömmel jelentem, viszont valahogy az alkohol kultusza leáldozott, az egykori Caezar, Zrinski, Napoleon konyaknak színét se láttuk, de egy üveg Bepito rum puncsot a régi idők emlékére beszereztünk.

A Nama sehol sincs, több a bezárt, üres kalicka a helyén, mint a működő üzlet vagy kicsiny bolt – a belváros önmagához viszonyítva elveszítette régi nyüzsgő mivoltát, kereskedelmi szerepét.

A Dráva partján

Persze, voltak, akik kint ültek a mediterrán kávézók ernyői alatt és emberek hűsöltek a Dráva-part éttermeinek teraszán is – de ez sem a régi nyüzsgő élet benyomását keltette.
A külföldi kereskedelmi tőke persze itt is helyet szerzett magának – Lidl, Spar – szóval egy sor ismerős név fel-felbukkant.

A várnegyed is csendben fogadja a látogatót, szinte üres térre merednek a rozsdás ágyúcsövek.
Ámbár lehet, csalóka a kép: a hőség nem a szlavón fővárosba, Eszékre, hanem az Adriára csalogatja a turistákat és az eszéki iskolák érett nebulóit, s most Split, Zadar, Dubrovnyik utcáin pezseg az élet, ott forr a fürdőzők hátán a sós tengervíz, s éjszaka ott váltanak zsetont a tehetősebbek, hogy a rulettasztalnál elveszítsék.
***
Dráva Rádió: vissza a városba!

Dráva Rádió: hit és barátságok

Dráva Rádió: sajtótörténeti pillanat

Dráva Rádió: Szertelen bejegyzések egy szeretett naplóból

Dráva Rádió: vissza a városba!

Bognár László

Bognár László, Pécs

A hajnal egy hosszú, távoli géppisztolysorozattal köszönti Eszéket.
Pedig elvileg tűzszünet van.
Hja, az elvek? – de az elvekről majd később.
Előbb tegyünk egy sétát az esti Dráva parton, ahol a szúnyogok a legízletesebb falatnak a bokámat nevezték ki. Hiába na, háborúban nem a szúnyogokat irtják. Reggelre óriásira dagad a lábam, a Baranja Rádió horvát lányaitól valami rongydarabot kérek, hogy borogathassam.

Nyelvi nehézségek támadnak, itt most senki sem tud magyarul, s nem segítenek a békeidő szavai sem, amelyekkel olyan jól elboldogultam korábban a szlavóniai városban. Vagyis se a Napoleon-konyak, se a blues, se az Agfa kazetta kifejezés nem segít.

Kezelésbe vesznek a horvát rádiós lányok

Mutatom a lábam.
Szörnyülködés és megértés buggyan föl a női torkokból, előkerül valahonnan egy tépett ruhadarab, leültetnek (benyomnak egy székbe) és ők teszik a borogatást a lábamra.
Elégedetten nézik, az egyikük odatol egy másik széket is, mutatja, tegyem föl a lábam. Érdeklődő arcok között, fölpolcolt lábbal ülök, mint a filmekben egy háborús amerikai hős, pedig csak a szúnyogok csíptek össze a Dráva parton.

Másnap nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban: én, hogy a szétlőtt tűzfalak alatt egy asszony virágot árul egy csendes, még pontosabban egy hangtalanságba burkolózott városban, vagy ő, hogy akadt egy bolond, aki vásárolt is tőle!
A baranjás lányokra gondoltam, nekik vittem a virágot.
Nem tudom, miért kellett könnyezniük emiatt?

Hanem az elvek

Akkor Magyarországon a hatalom a „nagy szabadságeszmék” jegyében moratóriummal akadályozta, hogy „ellenőrizetlen” hangvételű rádiók vagy televíziók működhessenek.
De akkor még voltak mutatóban rádiósok, tévések, személyiségek – egyéni hanggal, egyéni látásmóddal.
Mára már eltűntek az egyéni hangok. Egy a zászló, egy a hang?
Sőt, körzeti rádióstúdiók sincsenek már, nehogy valaki véletlenül is mást mondjon, mint amit „muszáj”.
Kellene megint egy új Dráva Rádió? Nyomás, vissza a városba!

Más rádiós vallomások:

Rádió – amikor még mikrofon volt a kezemben

Dráva Rádió: Szertelen bejegyzések egy szeretett naplóból

Dráva Rádió: sajtótörténeti pillanat

Dráva Rádió: hit és barátságok

Dráva Rádió: hit és barátságok

Németh János

Németh János - színész és a Dráva Rádió műsorvezetője

Az egész elgondolás lényege az, hogy olyan emberek ültek össze, akik szerettek volna valamit csinálni. Megvalósult!
Hogy ez az életemet hogyan befolyásolta? (Mit ?befolyt?, ez egy cunami volt!) Magával ragadott.
Mit adott? Barátságot.
Ha nincs a DR, nem megyek fel a Tettyére az éjszaka kellős közepén Balogh Zoltán főmogullal világot váltani – taxival. Kinek a stúdiójában próbálkozhattunk volna, ha nem Sándor Péterében? Ki ő, akivel, a mai napig, ha találkozunk, ott tudjuk, értjük egymást, ahol hagytuk, Eszéken: Réka, Baranyai Zoltán. Ez volt a kezdet, aztán jött még sok-sok tehetséges, jó ember.

Egy légtérben működtünk (direkt nem azt írtam, hogy dolgoztunk) a horvát kollégákkal. Befogadtak minket. Látták, hogy komolyan gondoljuk. Ahogy vége volt a napi 10 órás műsorvezetésnek, elmentünk a Drávára sörözni. Kikapcsolódás.
Szintén a barátsághoz tartozik a határőrség. Az első számot minden reggel nekik küldtem, egy jó zúzós rockot: Led Zeppelint. Hitet.

Átéltük a háborús időszakot. Karcsika, az igazgató egy mobil stúdiót alakított ki, mondván, hogy vész esetén a pincében lehet majd tovább rádiózni.
Pár évvel később, már nem Eszéken volt a DR, mentem Horvátországba, állok a határon, mikor odajön hozzám a határőr, és megkér, hogy álljak félre az autóval és menjek be vele az épületbe. Ott várt a vámparancsnok, és azt mondta: látja, János, az egész épületet felújítottuk, de egy nosztalgiánk maradt, és ezt ki is ragasztottuk. Nézze meg. És akkor elkönnyeztem magam, mert az nem volt más, mint egy Dáva Rádiós plakát.
Mit érzek most? Hiányt.

Ps: Bognár Laci! Ez nagyrészt Neked köszönhető, hogy elvetemültem a hit és az alázat csapdájában. Köszönöm.

Dráva Rádió: sajtótörténeti pillanat

Antal Ildikó Dráva Rádió

Antal Ildikó
Húsz évvel ezelőtt amolyan pályakezdő újságíróként kerültem a szerveződő Dráva Rádió csapatába. Mint afféle nyeretlen kétévest, magával ragadott a hév, a számomra már akkor is ismert és tisztelt kollégák, Balogh Zoli és Káplár Laci lelkesedése, a többiek bizakodása, elszántsága és hite – s nem utolsó sorban a kalandvágy.
Eszék, a közös élmény, s persze a szakmailag új terület vonzása magától értetődővé tette, hogy kipróbálom magam rádiósként is. S bár szinte pillanatok alatt kiderült, hogy nem a mikrofon az én világom, mégis örülök, hogy részese lehettem ennek a nemcsak sajtótörténeti, de történelmi pillanatnak is.

Olvass tovább

Dráva Rádió: Szertelen bejegyzések egy szeretett naplóból

Balogh Zoltán vendég bejegyzése

Kijátszva a frekvencia moratóriumot – azt, hogy itthon nem lehetett új rádiót, televíziót indítani -, egy több évvel korábbi ötlet nyomán, 1993. augusztus 1-jén megkezdte a műsorsugárzást egy szomszéd, ráadásul háború sújtotta országból Magyarország első „legális kalózrádiója”, a pécsi kötődésű Dráva.

Egy szobában aludtunk Káplár Lacival az eszéki Hotel Osijek második emeletén, a déli oldalon. A Dráva Rádió első hírszerkesztőjének ?beszoktatási időszakát? éltük éppen: ismerkedjen, két nappal az indulás előtt, a körülményekkel.
A szállót a második emeletig lehetett lakni akkoriban, a Dráva-parti betontömböt, hála a folyótöltésnek, csak a harmadiktól lőhették be a szerbek.
Reggel ötkor megszólalt a géppuska. Laci derékszögbe pattant az ágyán:
– Mi ez?!
– Géppuska.
– Kik lőnek?
– A szerbek. Minket.
– Támadás?!
– Csak ébresztő.
– Már azt hittem, lemaradtam valamiről ? feküdt vissza a klasszikus hírügynökségi újságíró.

Olvass tovább