Pécs – Pécsi lakatok 2.
A blogot jegyzi: Bognár László | 2006. szeptember 15. | 10 hozzászólás
A Pillangószív versenyben egyelőre még Pécs az első (“s általa híres e föld” – mondhatnám némi nagyképűséggel, ámde stílszerűen, hiszen ha Janus Pannoniusról nem is, de a róla elnevezett utcáról, az ott fellelhető, elhíresült lakatokról pörög majd itt szó.)

Pécs: lakatok a lakatfalon
A Pécsi lakatok c. posztom utóélete bizonyítja, hogy bizony szép kis érdeklődés mutatkozik meg lakatjaink iránt, s némely turista mégis úgy hagyja el a várost, hogy hetekig eheti még a kíváncsiság – miért pompáznak abban a szűk kis utcában a rácsokon a lakatok.
Volt, aki a neten kért meg - ki is lehetne felelős e városban az ilyesmiért, ha nem a blogger
-, hogy mondanék valamit a nyílászárók történetéről.
Nos, amit megtudtam, azt persze közre is adtam, de magam sem voltam elégedett a felmutatott eredménnyel! Hát még a jónép, a Pécset szerető idegen, aki mindent tudni akar arról, amit itt látott, hallott, érzett, ízlelt… Ha már itt nem volt módja tudásszomját oltani… (Egy táblácskát megérne talán…)
Na, de a blogger, az nem nyughatik, megy a téma után, mint az orkán, (azaz hol erre, hol arra kanyarogva!) de végülis célba ér.
Jómagam Dr. Vargha Dezsőnél, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület szakosztályvezetőjénél kötöttem ki, s elmondtam neki, mire jutottam: úgy 30 évvel ezelőtt kerülhetett a rácsokra az első, amit vagy végzős kollegista kattintott oda (az öltözőszekrényéről) vagy tényleg egy szerelmes ember, hevületének zálogaként!
- Vagy egy rab, aki szabadult, teszi hozzá Dezső mosolyogva, mert ilyen verzió is él a városi folklórban!
De nem is ez a baj a pécsi lakatokkal – teszi hozzá, hanem például a rozsda, ami eső után szétterül az úton, bárki láthatja. A szemét meg a kosz meg a falfirkák körülötte – ezzel is törődni kéne!
Arról meg nem is beszélve, hogy már nem csak a Janus Pannonius utcában, hanem városszerte szaporodnak a lakatos “rozsdatemetők”, és ez már “lejáratása” a régen volt kedves színfoltnak!
Dezső, úgy látom, egyre kedvetlenebb, mert ezernyi dolgot sorol a város történelméből, amely az “átok lakatoknál” is fontosabb volna…!
***
Lakatfal még:
A pécsi lakatfal és a virtuális tér
Hozzászólások
10 hozzászólás a(z) “Pécs – Pécsi lakatok 2.” bejegyzéshez
IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!


2007. április 12. - 8:50 du.
Megnyílt a VIRTUÁLIS LAKATFAL! Nincs utána rozsda, nem kerül pénzbe sem: csak kattints – http://blog.joljarok.hu/archives/276
2008. január 23. - 7:55 du.
Az én lakatom is ott v an 1989-ben tettem rá és akkor kb 20 volt rajta. A kollégisták kezdték meg a sort. Minden nap arra jártunk iskolában és ezt találtuk a legjobbnak. Nem gondoltuk volna még akkor, hogy egyszer ilyen nevezetes lesz a lakatunk!
2008. január 23. - 8:49 du.
Kedves Andrea!
Szeretettel köszöntelek blogomban!
Tréfásan megjegyezhetném, egy ősi lakatos jelentkezését üdvözölheti Pécs a személyedben!
“Vallomásod” megerősíti azt a családi megfigyelésünket, hogy már az általad említett időpont előtt is voltak fenn lakatok. (Egyik családtagom egészen a hetvenes évekig visszamerészkedik az emlékezetében, de mérget nem merne rá venni, csak bort. Pécsi cirfandlit, hogy konkrét legyek!)
2008. szeptember 23. - 7:26 de.
Szia!
szerétném megtudni, hogy hól található Pécsen a lakatfal?
ha van rá lehetőség a címét levélben küld már el nekem.
Előre is köszönöm4
Jocó
Kecskemét
2008. szeptember 27. - 6:28 du.
Szia!
Janus Pannonius utca, Pécs!
Vár téged Pécs összes lakatja – meg a lakói is!
2009. február 13. - 11:13 du.
Sziasztok! Most bukkantam az oldalra, általános és középiskolában is jártam Pécsen, mindig is érdekelt, a romantikus verzió meg különösen izgatta a fantáziámat. Most, így 23 évesen megértem a feladatra, szerdán megyek Republic koncertre Békésszentandrásról és viszek magammal lakatot. Bele fogom vésni a szerelmem és az én monogramomat, aztán majd látjuk mi lesz…mindig is szerettem volna oda egy lakatot tenni…:D:D
2009. szeptember 20. - 11:47 de.
A janus pannonius utcában 2 kerítés is “tele” van a lakatokkal. de még sok más helyen is elkezdték. a közeli papucs (azt hiszem szent istván borozó az igazi neve) teraszán, az orvosi egyetem déli bejáratánál, és amennyire emlékszem a btk főkapuján, a vonatkozó wikipédia cikk szerint pedig a dzsámi korlátján is.
szerintem is kedves szokás, bár az enyém nem működött… majd a következő!
(ja és a lakat szerintem nem nyílászáró)
2009. szeptember 20. - 1:08 du.
Kedves Zotyis!
1.) Lakatot már minden városrészben kattintanak, fő is egyes illetékesek feje, hogy mi a fene legyen az elfolyó rozsdás lével városszerte.
A lokalizált lakatolás ésszerűbbnek is tűnik még a hagyományőrzés szempontjából is!
2.) Igazad van, a lakat nem nyílászáró (ajtóra, ablakra mondjuk ezt), itt áttételesen értelmezhetjük így. Ha akarjuk. Ha meg nem, akkor pontosabbak vagyunk.
3.) A következő lakatodnak már tényleg működnie kell!
2010. augusztus 1. - 9:22 du.
A lakatok a város több helyén történő klikkelgetése valóban legyen a városvezetők dolga. Sok éve figyelem a Lakatfal alakulását, s bizony még nem sikerült eldönteni a városnak, hogy akarja vagy sem ezt a látványosságot. Kicsit még rozsdás foltnak tekinti, a felújítását sokszor elnapolták, a látványosságvédelemre pedig nem ad… Ez van!
Amúgy olvasom egy blogodban…
Miért ne? Augusztus a pécsi lakatfal hónapja? Ez az! Augusztus a Pécsi Lakatfal hónapja!
- De a szerelmeseken kivül mások is klikkelhetnek, hiszen a Pécshez kötődést is szimbolizálja a Pécsi Lakatfal. Klikkeltek itt már párok, diákok, turisták és hírességek… Így aki szerelmes, vagy még nem szerelmes, vagy már rég volt szerelmes…. Hajrá!
Klikk a virtuális Lakatfalon!
… S ha éppen Pécsett jártok, ne mulasszátok megnézni a való világ Lakatfalát sem!
2010. augusztus 2. - 9:24 du.
[...] Pécs ? Pécsi lakatok 2. [...]