Pillangószív, Linkfelhő – honlap-optimalizálás
A blogot jegyzi: Bognár László | 2006. november 13. | 20 hozzászólás
A Pillangószív honlap-optimalizálási versenyről, amely már ötödik hónapját gyűri, már szóltam itt. Egy másik, most indítottról még nem. Most mindkettőről fogok.
Mindkét verseny lényege, hogy egy meghatározott szót beütve a google.hu kereső alá, (a Pillangószív versenyben természetesen a pillangószív szót), az a honlap-optimalizáló számít ügyesebbnek, aki a találati táblán előrébb áll.
A Pillangószív versenyt, ez volt az első ilyen Magyarországon, magánszemély indította el júliusban, díjazás nélkül engedve útjára a játékot. A zárásra az év utolsó napján, éjfélkor kerül sor. Ha kerül…
Ugyanis közben, november elején, egy cég pénz- és tárgyjutalmat ígérő, ugyanilyen típusú versenyt indított el. A cég semminemű szakmai szemponttal nem egészítette ki a “konkurens” kiírást, a pénznyeremény hívó szavában bízik, “az erősebb ígéret győz” elvén.
A meghirdető nyilvánvalóan üzleti fantáziát lát a versenyben, felhívhatja magára és portékáira a figyelmet – nincs is ebben semmi rendkívüli.
Illetve nem volna, ha bevárta volna a másik verseny végét!
De nem várta be! Hm…
Jómagam igen erős kritikával illetem korábban a júliusi kiírót, “Harzol”-t, legfőképpen azért, mert nem teremtett nyilvánosságot a verseny köré, s így, aki szakmai értelemben kitörési pontként is kezelte a versenyt, úgy érezhette, hogy hiába izzad vért a kimagasló versenyeredményért, az önbizalom növelésén túl – mást hiába remél.
Most, hogy kihúzták a lába alól a talajt, amikor láthatóan – igaz, késve – eredményesebb szervezésbe fogott, a magam részéről mégiscsak MEGKÖSZÖNNÉM a munkáját és az ötletét!
Azt már soha, senki nem veheti tőle el: ő volt az első honlap-optimalizálást meghirdető, akinek a szárnyai alatt a Pillangószív szó eljutott a bűvös hárommillió találatig! Úgyhogy ez a tény, a másik kiírónak már bakfitty, linkfelhő.
Én pedig az egyikből kiszállok (vagy az szállt ki belőlem?) - a másikba pedig, bár tűnődtem rajta, nem lépek “harcba” semmiképp.
——
Upgrade
Aki ma rápillant a “másik” verseny állására, bizonyára megütközve látja, hogy 33.000 találat mellett ott is második és harmadik vagyok, miközben azt mondtam, nem indulok el.
Nincs ellentmondás, ugyanis azt is mondtam, tűnődtem a dolgon, ami annyit jelentett, egy honlapot készítettem, “belőttem”, aztán néhány óra múlva kitöröltem. Ennek nyoma az, amit most látni lehet ott ideig-óráig. Ám nincs versenyhonlap, nem jön be ott semmi!
Hozzászólások
20 hozzászólás a(z) “Pillangószív, Linkfelhő – honlap-optimalizálás” bejegyzéshez
IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!

2006. november 13. - 1:59 du.
Érdekes hozzá állás, egy kicsi irígységet érzek ki a sorokból.
Nem igazán értem, hogy mi bajod azzal, hogy valaki szervez egy másik versenyt. Szabad országban élünk mindenki azt tesz amit akar (persze amíg törvényes).
Amúgy lehet hogy naív vagyok,de én nem igazán látom a “hatalmas hasznot” a szervező cég részéről. Nem tudom hogy te mire gondoltál?
Üdv: Áki
2006. november 13. - 2:40 du.
Kedves Áki!
Tehát most egy cég hirdetett versenyt, s ha jól megnézed a versenykiírás honlapját, azon máris megtalálod (ez érthető), a cég önreklámját, a hozzá vezető utat, az áruházának a reklámját (amelynek forgalomnövekedését reméli nyilvánvalóan) – és ez mind rendben is van!
Csak ott érzek egy kis “necces helyzetet”, hogy közben nyilvánvalóan tudták a kiírók, hogy egy másik verseny már zajlik…
Hatalmas haszonról nem beszéltem, csak haszonról, melynek mértékét nem ismerhetem, de nem is érdekel, amit amúgy meg is értek, csak mondom, nekem picit “necces”.
Amit meg írtam, aligha “irígység”, ennyivel tartoztam az eredeti kiírónak. (Ha élesen kritizáltam egykor, akkor most az elismerés is kijár!)
Üdvözlettel:
El Lobo – A farkas
2006. november 14. - 2:19 du.
Azért az nem rossz teljesítmény, egy nem létező honlappal másodiknak lenni
2006. november 14. - 3:44 du.
Téged is érintő mai jegyzetem:
http://hhrf.org/ungbereg/manz/0611/14.htm
2006. november 14. - 3:57 du.
Szia!
1) A Valamivel nem mentem Semmire, a Semmivel meg megyek Valamire! Ez csupán annyit jelenthet, hogy a Semmi és a Valami dialektikájáról erős kúrzust járhattam ki az utóbbi hetekben!
2) Írod: “… a díjakra beindulnak a vérprofik…”.
Hé, nem indultam be, láthatod!
2006. november 14. - 4:03 du.
Elolvastam, s szép ajándék ez neked, amit meg is érdemelsz!
http://hhrf.org/ungbereg/manz/0611/14.htm
Aki készítette, figyelemre méltó módon érti azt, amiről tartalomban, formában szó van!
Közben a fittyfirittyes vitádat is elolvastam – nem semmi!
Üdvözöllek, immár hivatalosan is az “Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010″ címet viselő Pargoszból!
2006. november 14. - 9:05 du.
Ezt a Pécsnek kijáró titulust már bele is vettem abba az írásomba, amelyet a Mozgó Világnak ma fejeztem be (van ott egy Hónapló rovat, én vagyok az egyik naplóíró), elbeszélem benne pécsi esetemet Dalíval.
A e-MailArtos barátom igazi művész, ha szépeket akarsz látni, nézd meg a munkáit a honlapja fotógalériájában:
http://www.patikatervezes.hu/
Vérprofi: te profi vagy, de nem vér(engző)!
2006. november 15. - 10:02 de.
Verseny oldalaknak készítettem “SEO – Pillangószív” kategóriát. Aki gondolja regisztrálhatja oldalát.
2006. november 15. - 4:36 du.
Kedves BéDéKá!
1) A nem létező honlapom még ma is ötödik! Komolyan mondom.
De nem érek rá foglalkozni a nincs-honlappal, mert tegnap átadtam egy portált, ma pedig útjára indítottam egy új honlap vázlatát:
http://www.tarsaselet.hu
Ebből parádésan szépet szeretnék csinálni, hogy a hatékonyság és a szépség párosuljon – de ehhez idő kell!
Kedves Hunvista!
Köszönöm a tájékoztatást!
2006. november 17. - 4:23 du.
Ma meg a harmadik!
Te, az nagy truváj lenne, ha egy megszűnt honlapot hoznál be győztesnek!
Nekem kedvem lenne pár oldalamra kitenni a megszűnt oldal linkjét – vagy a Google-archívumban meglévőét
2006. november 17. - 4:36 du.
Szia BéDéKá!
)
Délután visszatettem, egy-két hatalmas tréfát beléhelyezve, hétvégi levezetésnek!
Az eszem állt meg reggel, hogy a semmivel vagyok harmadik, 200.000 találat mellett.
2006. november 17. - 7:50 du.
Úgy tűnik, nagyon megfogantak benned a gondosan megszerkesztett semmiről Pécsett elhangzott szavak
Viszont én sem panaszkodhatom:
http://pillangosziv.try.hu – az ötödik pillangószív
http://ungparty.net/linkfelho/ – a hatodik linkfelhő (pedig ezzel igazán tökölök sokat…)
2006. november 17. - 7:51 du.
igazán NEM tökölök.
2006. november 17. - 8:51 du.
Hát ez most mi?
2006. november 17. - 10:07 du.
Mit kérdezel? Kihagytam a NEM-et, azt pótoltam eggyel lejjebb. Ha ezt kérdezted…
2006. november 17. - 10:26 du.
Ha két linket raksz, akkor azt nem teszi ki a gép, hanem várakozó listára teszi. Tehát az első bejegyzésed ismerete nélkül, csak a másodikat látva, fogalmam sem volt a dologról.
Így, ha már minden látok, könnyű a megértés!
2006. november 18. - 11:07 de.
Kedves BéDéKá!
Most reggel csak tátom a szám: a Pillangószív pályán 5. és 7. vagy, GRATULÁLOK!
2006. november 18. - 4:38 du.
Kösz! Néha magam sem értem, mitől!
Különben a fentihez: nálam azonnal megjelent a komment a 2 linkkel, különben észre sem vettem volna, hogy kihagytam a tagadószót.
Látom, te meg jeleskedsz a linkfelhőben is.
2006. november 24. - 9:24 de.
Köszi a kedves szavakat és bocs, hogy csak most reagálok.
Megpróbálok a magam módján elégtételt venni a linkfelhő versenyen, azaz jól megnyerem. Legalábbis megpróbálom.
Üdv,
harzol
2006. november 25. - 12:46 du.
Kedves Harzol!
Nekem mindig az vívja ki a szimpátiámat, aki a “túlerővel szemben” harcol az igazáért, foggal-körömmel ha kell, nem adva fel (néhány keserű pillanattól eltekintve – ami még belefér.)
Nos, túlerőben nem lesz hiány, harci kedved van és igazad is – megkeresem a módját, miként támogathatlak, ha úgy alakul!
Üdv
El Lobo – A farkas