BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Pillangószív és pillangószív blog – görög nyelven

A blogot jegyzi: Bognár László | 2006. december 22. | 6 hozzászólás

Pillangószív és pillangószív blog görög nyelven? Valaki rákérdezett (a statisztikámban fellelhető nyom szerint), a görög Google-ban: BLOG + Budapest. És rákattintva a kifejezésre mit lelek?
Szép görög betűk – persze a törzsszöveg a latin ÁBC rendje szerint – ám lentebb tényleg görögül, a kultúra nyelvén! Rólam, ez én vagyok meg a versenyhonlapom, vagy inkább a Pillangószív blogom!

Kavafisz verse jut eszembe, amelyben a harcoló rómaik kegyeit kereső szöveget szövegeznek egy kisázsiai községben, úgy, hogy bármelyik fél is hagyja el győztesen Mars mezejét, a gondos szövegben magára ismerjen – lám, az én győzelmemet várták a jó kizsázsiaiak! S mindez görög nyelven, amely a kultúrát testesíti meg – és íme, most az én blogom, az én nevem is GÖRÖG NYELVEN, a kultúra nyelvén, itt, a szemem előtt!

Persze, Kavafisz versében is ott a méreg, mert az egész cselekmény, a seggnyaló, a túlélést szolgáló okmányszövegezés a kultúra lealacsonyodását mutatja föl a BARBÁR erők küzdelme közepette.

Szóval ez jár a fejemben, de csak átfut, átszalad rajtam az egész, s örömömben, büszkeségemben kedvtelve figyelem a rám utaló görög betűket!

???????????? ?????? – ????????? ???????

Szóval nézegetem, mi lehet itt az El Lobo – A farkas, mi lehet e nemes szövegben a Pillangószív blog? Óh, olimposziak, lehet, hogy maga Pallasz Athéné emelte rám vigyázó szemét!

Aztán jön a borzasztó felismerés – a ritka nagy pofáraesés – ez a szöveg nagyjából azt jelentheti: “Tárolt változat – További találatok!”

————-

Upgrade (2006.12.22.)

Kavafisz verse – mint egy őrült párhuzam meghatározó eleme - ahogy nézem blog-jegyzeteimet, nem először tör utat magának emlékezetemből!
Ez év március 18-án, a parlamenti választások előtt, egy azóta elhagyott blogomba ezt írtam:

Nem az első eset a világtörténelemben, ami most Magyarországon készül.
Ki tudná megmondani teljes bizonyossággal, hogy a majdhogynem egyenlő eséllyel induló felek csatájából ki kerül ki győztesen?
Legyünk hát bölcsek, intézzük úgy az ügyeinket ? bármelyik fél is viszi el a pálmát, a jó sors velünk maradjon.
Receptért nem kell messzire mennünk. Néhány lépés a könyvespolc felé, s Kontantinosz Kavafisz verseskötetét leemelve máris tudjuk, mi a teendő.

Egy kisázsiai községben címmel találhatunk rá a megoldásra. A két római tábor szörnyű csatára készül Actiumnál. A kor szabályai szerint a majdani győztest dicsérő dokumentummal kell köszönteni. A szóban forgó község el is készíti az okmányt, Antonius győzelmét jósolva meg. De másként alakulnak a dolgok?

Nincs semmi gond, a kisázsiaiaknak csak a nevet kell kicserélniök a pompás iratban.
Vajon hány magyar községben készülnek most hasonló oklevéllel?
Csak a név helye üres, s a kellő pillanatban a Ferenc nevet kell majd Viktorra cserélni vagy éppen fordítva!

Ön most a Jóljárok.hu Magazin blogját olvassa

Hozzászólások

6 hozzászólás a(z) “Pillangószív és pillangószív blog – görög nyelven” bejegyzéshez

  1. Zebra
    2006. december 22. - 7:53 du.

    Nem úgy volt, hogy lassan véget kéne érni ennek a pillangószív-őrületnek? Ez már valami szövődmény lehet… :)

  2. EL LOBO - A farkas
    2006. december 22. - 8:22 du.

    Szia drága Zebra Barátom!
    Hát, ez már itt a vége, dec. 31-én 24.00-kor, és aki akkor az első, az bizony megnyeri az ELSŐ MAGYAR HONLAP-OPTIMALIZÁLÁSI VERSENY-t.
    És arra gondolva, hogy elérjem célom, hogy az első húszban legyen a versenyhonlapom, hát most a blogomat is “beláldozom”, de csak a hátralévő hétre.
    Ígérem, bár a címben addig ott lesz mindig ez a lüke név, a pillangószív, azért az írások minőségére igencsak figyeni fogok! Bocs a pillangószív kényelmetlenségért :-)

  3. EL LOBO - A farkas
    2006. december 22. - 11:03 du.

    Ez már csak levezetés… Szegény pillangószív, Szilveszter után már senki sem fog foglalkozni a dobbanásával…

  4. bdk
    2006. december 23. - 3:54 du.

    Szai, Farkaskoma.
    Én már nem foglalkozom a pillangók szívével, amit lehetett és tudtam, megtettem, a többit ráhagyom a nagyságos Guglira. Hogy úgy sem tudom kifürkészni az útjait, mutatja, hogy TELJESEN VÁRATLANUL a mostanában hátrább kullugó elhagyobb blogtéri blogom feljött a negyedik helyre ezzel a címkelinkkel:

    http://bdk.blogter.hu/?tag_id=25148

    Töled meg várom a továbbiakat.

  5. EL LOBO - A farkas
    2006. december 24. - 9:40 du.

    Én is már csak annyit, hogy amint látod, piciny fájdalommal ugyan, de e blog (szívem csücske blogom) title-jába (címébe) beleloptam a pillangószív szót! Kockázatos manőver, mert elsejével ráadásul visszaveszem! Így lemérhetjük majd, mennyit ért e lépés: előre- vagy lelépés lesz-e belőle?

  6. Keresőoptimalizálásról kicsit másképp “a” Blog-ban | SEO blog | Keresőoptimalizálás, internet marketing, SEO tanácsadó ?
    2011. március 26. - 3:40 du.

    [...] Pillangószív és pillangószív blog – görög nyelven “Valaki rákérdezett (a statisztikámban fellelhető nyom szerint), a görög Google-ban: BLOG + Budapest. És rákattintva a kifejezésre mit lelek? Szép görög betűk – persze a törzsszöveg a latin ÁBC rendje szerint – ám lentebb tényleg görögül, a kultúra nyelvén! Rólam, ez én vagyok meg a versenyhonlapom, vagy inkább a Pillangószív blogom! [...]

IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!




XHTML (az engedélyezett tag-ek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>