Jazz Híd, Pécs: Snétberger – Friedman és a Panonia Project

A blogot jegyzi: Bognár László | 2008. november 9. | 6 hozzászólás

Hogy az egykori Park Mozi színpadán homályló, fekete, ütött-kopott zongorát Steinway vagy valamelyik fia jókedvében készítette-e, azt nem tudom, de hogy a billentyűit ütögető novi sadi zongoristát a jóisten jókedvében köpte ide, az bizonyos!

Jazz van, nem érdekel az egykori mozi űlőhelyeinek hátlapján a ronda repedés. A Panonia Project elnevezésű novi sadi formáció löki az imprót, mindegyikük neve ics-re végződik, de ez nem számít, csak ami kijön az ujjuk alól meg a fúvosok tüdejéből – az pedig nagyon jó.

Pedig ez még csak előzetes, ezután majd Európa egyik legjobb gitárosa jön, Snétberger, az akkusztikus zeneszerszámával és Friedmannel, aki egy Yamaha vibrafont fog ütögetni.
És amikor jönnek - Hej gyöngyvirág, gyöngyvirág -, magyar népdal dzsesszül a szívünkhöz, elvégre Snétberger magyar (utoljára Berlinben hallottuk őt, mondja mellettem Gábornak a nyugdíjas professzor felesége.)
Ez a felvétel nem Pécsett készült
 
 

Az ilyen élmények begyűjtése általában úgy kezdődik, hogy előtte felhív Hámori Gábor polgárpajtás, civilben fotóművész és tanár, hogy elmenjünk-e fiatalember a Yardbirdsre Paksra (naná, blues fesztivál) vagy éppen csak ide a szomszédba, Snétbergert élvezni.
És akkor vagy elmegyünk vagy nem megyünk el, s hogy este nem először hallgattunk zenét, legyen itt a bizonyosság, egy kis beszámoló a Yarbirds tavalyi koncertjéről:

A nosztalgia lám – mint piaci hajtóerő. A paksi sportpalota előtt drága autómobilok, melyeken az egykori beatnemzedék felső középosztályba őszült tagjai csorogtak ide a járhatatlan hatoson.

A sportcsarnok udvarát sátrak és disznószar meleg illata lepi el, az utóbbi átjárja a település teljességét is, megrajzolva a különös magyar atomvárosi dizájnt.
Erre a szagra nem számítottam, mert erről nem beszélnek a gazdag kivitelű, a város modern iparát ismertető prospektusok, nem szól róla a net, se a Google, se a Wikipedia…

Magyaros Corporate Identity – lám, Pakson is otthon vagyok!

Nade a Yardbirds! Régi márka, kőkemény profizmus – a ráadásszám előtti pillanat megmutat valamit a modern zenei életből, a roadmenedzser angolul tudatja, az előtérben megvehetitek a New York-ban felvett CD-t, most ebből kaptok ízelítőt!
És ez a szám már tényleg olyan, hogy szembe lehet állítani a langymeleg disznószar szagával, hogy milyen is az, amikor valami ki van találva, a pillanat szülte imprók bizonytalan többletét is beleszámítva, ami nem jelent kockázatot, mert itt mindenki profi, mindenki tudja a helyét, mert ha nem az, akkor mehet a fenébe, akárki is a rokona, ajánlója, haverja, mert a színpadon minden látszik, s nem elegáns, pontosabban nem kifizetődő kutyaütőkkel kiállni a reflektorok fényébe!

Paks, blues, gyönyör – meg tucatnyi pécsi pasas, csupa őszülő fazon a felső középosztályból, se ők, se én, se a Yardbirds nem a régi, de úgy teszünk, mintha még a régiek volnánk – azaz kurva jók, profik, akik megforgatják a világot, béke lesz meg haladás – csak a szar szaga bezavar picinyt!

Ez a felvétel nem Pakson készült

Itt, Pécsett, nem volt szar szag, csak kopás és repedés…

***
Linkek:

Blues: Jeanne Carroll Pécsett

Pécs: A Blues Nagyasszonyai a Billentyű Klubban

GOSPEL

Hámori Gábor – Budapest madártávlatból

Hozzászólások