Életmentő bejegyzés? (STROKE)
Szerző: Bognár László | 2009. december 12. | 7 hozzászólás
Naponta kapok e-mailt amelyben felszólítanak, hogy tegyem ezt vagy azt és küldjem a pénzt meg a tíz elektronikus levelet ide meg oda. Lehet a levélben bármilyen ijesztő a továbbküldés elmúlasztása esetére beígért büntetés – én bizony dacolok a felszólítással, sőt olykor – pironkodva bevallom most, olyasmit szoktam rebegni, hogy anyád!
Ám a mai levél olvastán nem tehetem ezt, mert rokon küldte, akinek az anyja is nyilván rokonom, meg a levél értelmesnek is tűnik ráadásul. Arról már nem is beszélve, hogy se pénzt nem kell küldenem (!) se e-mailt, ha nem akarok.
Szóval arra gondoltam, hogy a levél magvát itt, e blogban közreadom.
(Azt persze nem bánnám, ha egy orvos kontrollálná, nehogy marhaságot terjesszek az interneten – mégha jószándékkal is.)
“Egy kerti-partin, egy barátnőm kissé megingott, el is ejtette a tányérját, de ezután, mindenkit megnyugtatott, hogy jól van (ugyanis a többiek orvost akartak hívni). Ő azt állította, hogy csak az új cipője miatt csúszott meg egy téglán. Felsegítették, kapott egy másik tányér ételt és bár egy kissé gyengének tűnt, tovább szórakozott. Később felhívott a férje, hogy elmondja, a feleségét kórházba vitte, ahol el is hunyt. A parti során STROKE-ja volt. Ha tudták volna, hogyan kell beazonosítani a stroke jeleit, talán ma is velünk lehetne. Mások nem halnak meg, de reménytelen, tehetetlen helyzetbe kerülnek.
Egy neurológus azt állítja, hogy ha a stroke áldozatát 3 órán belül elkezdheti kezelni, teljesen visszafordítható az állapot. TELJESEN! Azt mondja, hogy a stroke felismerésének és diagnosztizálásának egyszerű a trükkje, azután pedig 3 órán belül el kell kezdeni a kezelését.
A stroke felismerése. (Néha nehéz beazonosítani a stroke jeleit. Sajnos, a tudatosság hiánya katasztrófát okozhat. A stroke áldozata súlyos agykárosodást szenvedhet, ha a környezete nem ismeri fel a stroke jeleit.)
Az orvosok szerint bárki felismerheti a STROKE-ot, ha három egyszerű kérést mond az illetőnek: M….. B……E…….
1. M: Meg kell kérni az illetőt, hogy MOSOLYOGJON.
2. B: Meg kell kérni, hogy BESZÉLJEN, mondjon egy egyszerű mondatot (összefüggően: pl. Szép napunk van.).
3. E: meg kell kérni, hogy EMELJE FEL mindkét karját.
Ha az illetőnek a három kérés teljesítésének bármelyikével nehézsége van, azonnal hívd a mentőket és mondd el a tüneteket!
Még egy jel: Mondd az illetőnek, hogy ÖLTSE KI A NYELVÉT.
Ha a nyelv kicsavarodott , ha egyik vagy másik oldalra megy a nyelv, ez is a stroke jele lehet.
Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki megkapja ezt az e-mail-t és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni.”
Hozzászólások
7 hozzászólás a(z) “Életmentő bejegyzés? (STROKE)” bejegyzéshez
IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!


2009. december 12. - 10:05 du.
Már vagy hatszor kidobtam ezt a levelet a kukába. Jó tudni, ha szükségem lenne rá, nálad itt megtalálom
2009. december 12. - 11:01 du.
A levél azt mondja: “Egy kardiológus szerint, ha mindenki, aki megkapja ezt az e-mail-t és elküldi 10 embernek, akkor azzal legalább egy életet meg lehetne menteni.”
Kérdés viszont, hogy hánynak megy fel tőle a vérnyomása
Kedves KapitanyG – úgy látom, egynek biztosan!
2009. december 13. - 4:15 de.
Ha majd sokadszorra kapod meg, felmegy a tied is
2009. december 13. - 3:47 du.
kíváncsi vagyok, hogy a kardiológus rendelkezik-e mlm-es vagy matematikus képzettséggel, hogy így kiszámolta…
2009. december 14. - 2:10 de.
Erről az jut eszembe, hogy egyszer egészségpszichológia órán mutattak egy kutatási eredményt arról, hogy mit tesznek az emberek, amikor infarktus jeleit észlelik magukon. Természetesen a pontos számokat meg majdnem mindent elfelejtettem…
De arra emlékszem, hogy jelentős százalékot képviselt az a megoldás, hogy nem csináltak semmit, gondolták (és várták), hogy majd elmúlik. Azt hiszem, olyan statisztika is volt, hogy mennyire nem árt, ha infarktussal kórházba kerül az ember…
2009. december 14. - 2:28 de.
A kardiológus nem tudom, hogy miért beszélt bele a stroke-kérdésbe
, tényleg gyanússá tette a sztorit. De kerti parti nélküli információk megerősítik a teendők hitelességét itt: http://www.szelutes.hu/index.php?pg=emergency
2009. december 14. - 4:38 du.
Köszönöm a linket, amellyel szakszerű ellátásunk lehetősége most már biztosítva van!