Csontok, csatok, négyezer év
A blogot jegyzi: Bognár László | 2008. május 11. | 4 hozzászólás

Csontok, csatok, négyezer év | A pécsi Kossuth tér alatt
2008. május tizedikén Pécsett, a város központjában, a Kossuth téren, nyilvánossá tették az ott folyó ásatásokat.
Mélygarázs épül itt, s az építkezést megelőző régészeti munka, ha csak egyetlen délelöttre is, de nyilvánossá lett a város polgárai előtt. Ennél dícséretesebb tett aligha lehet, hiszen a nyilvánosság az értelme a múltnak, a közös élménnyé tett tapasztalat, amelyből a polisz kohéziója is nő.
Hogy a múltnak varázsa van, azt bebizonyították a pécsi polgárok, hiszen a fél óránként indított csoportok létszáma meglehetősen magas volt. Annyira az, hogy a túra során, amikor felbomlott az ”tárlatvezető” régész körüli félkörív, már nem sokat lehetett hallani a magyarázatokból.

Pécs polgárait érdekli a múlt
Sokan voltunk, több, mint elegen
Mint megtudhattuk, az előkerült leletek legrégebbike az időszámítás elötti második évezredből való, s ez a tény még a régmúlt kutatóit is meglepte. (Két lócsontváz bronzedényekkel).
Az már kevésbé, hogy a romai kori Sophianae számos tárgyat hagyott hátra, s az egykori városfalhoz lapuló temető sem okozott meglepetést a sírjaival.
Az ásatás mostani, mintegy 60%-os állapotát meghaladva még további meglepetések, ill. az előfeltevéseket erősítő leletek is előfordulhatnak.

Indián régész, római sír
Kétezer éves város – szoktuk mondani Pécsről, ám meglehet, még kétezer évet hozzá kell adnunk ![]()
Ezt már nem a régész mondja, hanem én, aki, ha kérheti, akkor ezt a nyitottságot továbbra is kérné!
***
PS.
És lám, újabb nyílt nap:
Zsolnay-negyed: nyílt nap Pécsett
Hozzászólások
4 hozzászólás a(z) “Csontok, csatok, négyezer év” bejegyzéshez
IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!

2008. május 12. - 4:13 du.
a nyitottságot én is kérem megtartani, mert ettől is szerethető ez a város.
(nézz be egy sörre…azt hiszem van valamim)
2008. május 14. - 1:09 de.
És ehhez mit szóltok ? http://www.sakraft.hu/2008/05/14/munka-nelkul-csendesen-biztosan-jo-iranyba-megyunk/
Szép, szép a történelem, a nyitottság, de mi van a ma élni akarókkal ?
2008. május 14. - 10:46 de.
Sziasztok. A nyitottság, lám, mindannyiunknak fontos. Át is mentem mindkettőtökhöz a linkkapun át, merthogy nyitva van. Ez már a jelenben is egy nyitott világ: a blog világa.
2010. augusztus 28. - 11:16 du.
[...] Csontok, csatok, négyezer év [...]