Budapest: Féner Tamás – Fény/Törések

A blogot jegyzi: Bognár László | 2007. november 14. | 6 hozzászólás

Írta és fotózta bloggervendégem: Morvax

A Zsidó Múzeum és Levéltárban október 30-án kiállítás nyílt Féner Tamás fotóiból. A 140 fotót tartalmazó tárlat 2008 január hatodikáig látogatható.

Féner 174 cm magas, szürke szemű, beszéde hadaró – írják róla. Hamarosan, e hónap 17-én hatvankilenc lesz.
A Madách Gimnáziumban érettségizett 1957-ben s ugyanekkor ott volt a KISZ alapításánál.

?Történjen valami és ne nélkülem?-vallotta 98-as interjújában. Ha pályáján végignézünk, nem is maradt ki semmiből.
Milyen is legyen egy jó fotós, ha nem kíváncsi, ha nem olyan, akinek az épp ottlevés a legfontosabb. Féner Tamás az idei Prima Primissima-díj jelöltje, s mellesleg a tanárom.
Fotóriportereket tanít, hiszen szakmája az újságíróskodás is.
E tárlatán látható legrégebbi fotói 1979-ben készültek, a legújabbak a közelmúltban.
A kiállítás bensőségességét Féner utánozhatatlan kis korrajzai kísérik, melyeket a művész hangulati aláfestésként mellékelt a fotókhoz.
Ezek apró kis novella-remekek, mind az utánozhatatlan féneri irónia jegyében.
A művész, aki nincs meghatódva önnön nagyságától, pusztán ellesi és rögzíti az élet fontos és fontatlan perceit.
Pedig utóbbiak nincsenek is, megörökíteni, megőrizni a pusztuló pillanatokat, a rítusokat, a hagyományokat, a koszlott múlt itt ragadt maradványait, – ez a féneri tudomány titka.
Munkáiban a szépség az igazság, s nem a mívesség.

A tárlatot a Kossuth-díjas Sándor Iván nyitotta meg, aki szerint a fotókon évtizedekkel ezelőtti események rejtőznek. Visszatérünk a múltba, a budapesti gettó területére, ahol a művész gyermekként élte át (és túl) a vészkorszakot.
A tárlat második szekciójában azok a 2000 előtt készült fotók kaptak helyet, amelyek a rendszerváltás utáni Budapestet, az elidegenedést, a kiüresedést, a bezáródást mutatják meg – mondja a művész.

S végül az 1984-es album képei a zsidóközösségek mindennapjait örökítik meg. Bensőségesség, olykor úgy érzi az ember, illetlenség oda, épp oda bekukucskálni.
Ám az ember kiváncsi: születést látunk, körülmetélést, ünnepi készülődést, pászkasütést, s kiporciózott ételt a Széder-estére.  ?”Átformálja a fény státuszait, a megvilágítás tulajdonképpen eltakarás, a sötétben tartott felületek mélyén keresi a feltárandót, ehhez kiemelt funkciót nyer a fényt és árnyékot elválasztó törés” ?mondja Sándor Iván.

És mit mond Féner?
Ezt mondja:
?A temető

A Dob és a Rumbach sarkán sapkaüzem volt. Abban a gettórendőrség. Karszalag, fekete svájci sapka, gumibot. Na, rendőrség. Mit nem vállal egy tányér levesért az ember. Az üzem galériáján ? ott aludtak, akik tudtak ? sok láda sapkajelvény. Leventejelvény és katonasapka-rózsa, vöröskeresztes jelvény és diákjelvény. Ha én egyszer olyat viselhetnék. Jó volt ott játszani. Azt hiszem, a gettó minden percére emlékszem. Főleg a halottakra, sok, rengeteg halottra. Nagyon hideg volt. A halottnénik és a halottbácsik. Fagyott arccal bámulnak felfele. Az is, aki két gerenda közé szorult a gettónapok alatt lebombázott ház egyik emeletén. Még élt egy darabig, amikor kiomlott alóla az épület. Még kiabált egy darabig, mesélték a fiúk. Azután kívülről lelőtték. Halottak a Klauzál téren, a csarnokban. A Dob utca sarkán egy üzletben. Ahogy Jevgenyij Haldej fényképén. Yo lo vi. Így láttam. Goya. Teljesen véletlenül találkoztam a papával a Klauzál téren. Ott lakott. Télacholt a munkaszolgálatból, és maga ment be a gettóba. Az átvert keretlegény bácsi napokig lakott nálunk, az előszobában. Várta a papát. De az nem jött. Egész nap az utcán. Sorbaállás vízért. Sorbaállás a leveselosztónál. Sorbaállás a lépcsőházban a leves és a celofános szójakolbász szétmérésénél. Halottak és az ázott malter szaga. Kocsikon, szánkókon tátott szájú néniket húztak a zsinagóga felé. Bár ott laktunk, nem nézhettük meg, mert közel volt a gettókapu. Éjjel, minden éjjel felöltözve a pincében aludtunk. Csak a lépcsőnél volt egy gyertya. Sötét. A pincében a papazsidórendőr a család helyét a falra festett fehér négyszög alatt jelölte ki. Mindenkinek ő jelölte ki. Bombatalálatnál azt a négyszöget kellett az ott levő szerszámokkal áttörni a szomszéd pincéig. Tuti megoldás. Aztán jött az Illés Béla íróbácsi és szovjet főhadnagy. Egy tankkal áttörte a gettópalánkot a Kertész utcában, elrobogott a Fészekig és rendelt egy jó erős feketét, felírásra. Ő mesélte.?

Hozzászólások