BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Blog szociográfia: pécsiek Balatonfenyvesen

A blogot jegyzi: Bognár László | 2007. július 22. | 13 hozzászólás

Amikor Balatonfenyvesen bárhol körbepillant az ember a tó partján, reprezentatív mennyiségű mintában látja – az amúgy szörnyű hőségben lihegő -, fürdőruhára vetkezett népet, s a figyelmes szemlélőben azonnal megfogan a gondolat: nem szeretne Magyarországon egészségügyi biztosító lenni!
De ez a dolgozat most mégsem a hastáji hurkákról, az epék, a májak és a vesék állapotáról szólana itt ? hanem a majdnem teljes egységben a különbözőségek felfedezéséről, az egyediség megmarkolászásáról vallana valamennyit.


Nézzük csak az újságos stand előtt azt a pocakos urat: a Zalai Hírlap kiválasztása máris elárulja, mely vidékről is furakodott idáig a hőség elől, s az otthoni lap mellé vásárolt Magyar Nemzet nem hagyja titokban politikai orientációját sem!
Vagy ott az a cingár pasas, a nép állagától jelentősen elütő küllemmel, a befelé álló bokák a strandpapucs elnyűtt síkja felett elárulják a bokasüllyedése (lúdtalpa) iszonyú mértékét, (ám őszülő szakálla mégis szimpatikussá teszi valamelyest). Új Dunántúli Naplót vesz (a lakhelye feltehetően Pécs), Népszabadságot emel ki mellé, aztán az ÉS-ért nyúl, és nyilvánvalóan házas lehet, mert egy női magazint is hozzápakol az eddigiekhez! Valószínű, hogy az asszonyával eltöltött már néhány évtizedet, mert ha nem így lenne, a női újsággal kezdte volna a lapvásárlást, s a frissen szerzett kedvesre gondolva a fürdőnadrágja rejtette kis dudor ? szemlátomást hízott volna valamennyit!
Ha követnénk e fura figurát, hamar kiderülne, hogy a hatvanas években épült típus-nyaraló, amelyben e héten leend, nem az övé, mivel az imént már szóban volt nője a kornyadozó virágokat, némi locsolással csupán most, a végső stádiumban próbálja megmenteni.
Amúgy a szomszéd nyaralók hűs homályából is gyakorta bújik elő egy-egy pécsi illetőségű személy ? sejtetve, ide költözött a távoli város, menekülve a negyven fokok ismétlődő rohama elől.
Egyébként Fenyves és Fonyód szinte baranyai településnek számít, a Kádár fémjelezte korszak idején foglalták el a rohamozó, tehetősebb pécsi és baranyai családok. Sőt, a hetvenes években aligha számított egy-egy vállalat értékelhetőnek, ha a dolgozói számára nem épített vagy bérelt itt valaminő nyaralóhelyet. (Amelyet mára persze, már eladott.)
Amúgy Balatonfenyves neve telitalálat. A langymeleggé “hevült” tó valóban itt található, s fenyő is rengeteg hullatja a tobozát errefelé.  Bár a településnév erről nem beszél, mókusban is gazdag a vidék. Ezek a fürge kis élőlények okosak és szépek – olykor több örömmel kecsegtet a bámulásuk, mintha az embereken legeltetnénk a pillantásunk. Persze azért akad kivétel is! :-)

P.S.
Ezt a posztot Fonyód-Bélatelepen, a Camping előtti Internet Sörözőben, Molnár László újdonsült netbarátom web-birodalmában tettem fel! A wifije gyors.

Ön most a Jóljárok.hu Magazin blogját olvassa

Hozzászólások

13 hozzászólás a(z) “Blog szociográfia: pécsiek Balatonfenyvesen” bejegyzéshez

  1. BéDéKá piréz
    2007. július 22. - 11:50 de.

    és milyen a söre?

  2. Kaktuszka
    2007. július 22. - 12:49 du.

    Aztán nehogy napszúrást kapj, amikor a matracról legelteted a szemed a monokinis csajokon! :) Velük bezzeg kötnél biztosítást… :)

  3. http
    2007. július 22. - 2:09 du.

    Ha még egyszer a pécsi jobboldali családapákat szidod bazze, örökre bepillanatragasztózom a Nádor Szállót! Ahol a dúsgazdag bunyevác nagypapim hódítota meg a félzsidó nagymamimat, Pécs 1937-es szépségkirálynőjét.

    Akiktől az anyukám született, és akit feleségül vett egy irredenta székely (az apukám), és nemzett neki két fiat, pölö engem. Aztán elvált tőle az anyukám, mert nem volt 13 évig orgazmusa vele, és hozzáment egy jóképű, stramm, 56-os börtönviselt kaposvári kommunistához, aki a nevelőapám lett. Sűrűn pofozott, viszont megszerettette velem Belső-Somogyot. Szegény, de szép vidék, ott dugtam először 13 évesen. Elcsábított egy 14 éves zsidó lány.

    Úgyhogy ne vedd a cinikus pofádra a Baranya-Somogy régiót! Se Budakeszit, mert ott nőtt fel a sváb feleségem. Értetted?

  4. Molnár Laci
    2007. július 22. - 5:55 du.

    A söröm az dobozos, de jéghideg!!! :D

  5. EL LOBO - A farkas
    2007. július 24. - 8:14 du.

    Hahóóóóó!
    Kedves Bédéká!
    A sörügy tisztázódott, méghozzá lám, első kézből! :-)

    Kedves Kaktuszka!
    Most adtál egy tippet az amúgyis “vérszomjas” biztosítótársaságoknak:
    kebelbiztosítás! Ezt is csak azért nem vezetik be, mert az összes ügynökük víz mellett ügyködne a nyári napokon – s csak ez a biztosítási fajta “menne”, a többi kárára :-)
    Egyébként a külföldiek számának brutális csökkenésével a monokinizés divatja múlóban, alig látni fedetlen kebleket!
    Prűdek vagyunk, vagy mi…

    Molnár Laci hsz.-ére nem reagálok, megint itt ülök nála, mivel a Nokia 6260-asom és a laptopom nem hajlandó Bluetooth-on PGSM netre állni.

  6. morvax
    2007. július 25. - 4:29 du.

    Kedves Lobo!
    Látom, nyaralsz.
    Jól teszed.
    Puszi
    Pihenj!
    morvax

  7. EL LOBO - A farkas
    2007. július 25. - 8:53 du.

    Megjöttünk, Kedves Morvax!

    A puszi jól jött, köszi! Az asszonynak ezt a részt itt nem mutatom meg! :-)

  8. macati
    2007. július 26. - 5:27 du.

    A Balaton körüli nyaraló területek közül sok köthető valamely régióhoz nagyobb településhez. Ábrahámhegy gyakorlatilag Jurisics utódainak (Kőszeg) felüdülő helye. A veszprémiek Füred környékén parcelláztak, a szekesfehérváriak pedig Akarattyán.

  9. EL LOBO - A farkas
    2007. július 26. - 5:49 du.

    Így van, kedves Macati, mindenkinek jár(t) egy kis Balaton! A budapestieknek még autópályát is építettek, hogy az északi partot ill. Siófokot birtokba vehessék.
    Keszthely értelemszerűen inkább a zalaiaké, bár ezek a jó zalaiak, kanizsaiak, egerszegiek mennek ám lenek is, fönek is!

  10. Myrtille
    2007. július 27. - 4:55 du.

    Údv itthon! Te máshol söröztél????
    :)

  11. EL LOBO - A farkas
    2007. július 28. - 8:40 de.

    Üdv!
    Az Internet Söröző kitétel nem azt jelentette ám, hogy ittam, mint a kefekötő, s megcsaltam volna a Myrtille Sörkertet, amelynek virtuális sörénél nincs is jobb kerek e világon!
    Csak Internetre kapcsolódtam ott :-) pl., hogy lássam, bírsz-e az unokáiddal! (Úgy láttam: nem nagyon :D )

  12. Myrtille
    2007. július 28. - 9:03 de.

    Nagyon nagy volt arra a meleg. Rosszul láttad te azt!:)

  13. morvax
    2007. július 30. - 8:24 du.

    hehe!

IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!




XHTML (az engedélyezett tag-ek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>