BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Blogger gitárral avagy a Győri Bullet

A blogot jegyzi: Bognár László | 2008. február 20. | 13 hozzászólás

Mottó:
“A képernyő baloldalán van egy alacsony kis ember, aki csak néha látszik, nyakában gitár – ez vagyok én.”
A blogoszféra csillagokkal telehintett útjain fénysebességgel robogó blogger időnként megáll, eltátja a száját, jé, ez a másik blogger nem csak jól ír (történetesen a marketingről), hanem a szakmájának is vérbő tudója (történetesen BÉLYEGZŐS ATTILAKÉNT tartják számon a tisztelői) és akkor meg már hanyatt is esünk, ha kiderül, hogy az illető blogger szavatartó és amit ígér, azt teljesíti – nevezetesen küld egy DVD-ét a maga csillagrendszeréből az én kies, távoli bolygómra, amely DVD-én a mottóban említett kicsi ember, a Bélyegzők Ura is szerepel, gitárral a nyakában!

És persze e-mail is, hogy szívesen lát március 15-én a koncertjükön, amelynek helyszíne Csömör, az Exxxxtrém Pub.
Hej, drága Polgárpajtások, csak ne volna olyan messzire Csömör, mennék én, mert jó a banda a DVD-én.
Bár semmi hajak vad lobogása, a csapat már túl van azon a koron, pedig a 3.20-as blueshoz, gondolnánk, a lobonc nélkülözhetetlen! De nem az!

Szóval köszönöm Attila, Bélyegzők Ura, a küldeményt – élveztem, miként a marketingről szóló posztjaidat is!

Amúgy Horváth Attila blogja itt: Bélyegző Expressz Blog

Ön most a Jóljárok.hu Magazin blogját olvassa

Hozzászólások

13 hozzászólás a(z) “Blogger gitárral avagy a Győri Bullet” bejegyzéshez

  1. Horváth Attila
    2008. február 21. - 3:05 du.

    Öreg vagyok – ez lehet az oka, hogy én most elérzékenyültem.
    Hát érek én egy posztot? (Vagy egy lyukas posztót?)

    És van annál nagyobb elismerés, mint amikor a Blues Blogger azt írja, hogy jól szól a blues az amatőr DVD korongon? (Nincs.)

    Lobo, Laci, én azt a DVD-t csak úgy küldtem, barátságból, nem gondoltam, hogy ebből ekkora hírverés lesz – hát tényleg nem érdemlem meg, és tényleg nagyon meg vagyok hatva.

    Egyebet nem tudok mondani.

    Sok szeretettel!

  2. Horváth Attila
    2008. február 21. - 3:09 du.

    …ja, és a hajunk csak azért nem lobog, mert a nagyja már kihullott…

  3. EL LOBO - A farkas
    2008. február 21. - 7:23 du.

    Ha megnyugtat, már én sem lobogtatom olyan veszettül :-(

  4. Kaktuszka
    2008. február 22. - 9:15 de.

    Ha Lobo mondja, akkor garantáltan érsz egy posztot! :)
    A legtöbb blogger kizárólag magával és a saját hülyeségével foglalkozik. Lobo különb! Szeretjük a Farkast! :)

  5. Horváth Attila
    2008. február 22. - 11:01 de.

    Kisfiam ma 6 hónapos. És ma reggel megtudtam valamit a zenei ízléséről is.

    Ő a ska-t szereti. Honnan tudom?

    A reggeli pelenkázáskor a Madness One step beyond c. számának szaxofon szólóját énekeltem neki, mert ha nyűgös – melyik férfiember ne utálna öltözködni? -, akkor énekléssel, mondókával el lehet terelni a figyelmét.

    Namármost, erre a számra nem egyszerűen nyugton maradt, se nem egyszerűen elmosolyodott, hanem gurult a nevetéstől, alig tudta abbahagyni.

    Erről beszélek (egyébként Csömörön mi is játsszuk az idén):

    http://www.youtube.com/watch?v=R0sVcWbqpug

    Szóval, Lobo, változnak az idők. (De azért blues forevör!)

  6. EL LOBO - A farkas
    2008. február 22. - 1:44 du.

    Sziasztok!

    Kedves Kaktuszka!
    Most aztán majd nem merek írni, ekkora felelősséggel a nyakamban :-)

    Hej, Attila, megnéztem a videót, mit fentebb ajánlottál, s az jutott eszembe: nincs az a Lagzi Lajcsi vers, amelyért a régi Horatius kötetet kidobnám! Pedig az már eléggé régi…

  7. Horváth Attila
    2008. február 22. - 6:06 du.

    Még néhány perc, és nálam is megszólal a blogomon egy régi blues.

  8. Horváth Attila
    2008. február 22. - 7:37 du.

    Hej, nem Lagzi Lajcsi az, Lobo! Csak látszólag tud mindenki ilyet!
    Fíling ez is, csak nem a blues-fíling.

  9. Horváth Attila
    2008. február 22. - 7:39 du.

    Figyeld meg a szaxi játékát!
    Zene ez, Barátom, és játszva még jobb, mint hallgatva!

  10. EL LOBO - A farkas
    2008. február 22. - 10:21 du.

    Szia Attila!
    Most komoly gondjaim adóttak a J-S 5+1 beállításával, kellett nekem Vista meg fityfiritty – már az XP alatt futó vinyómról sem szól a hóbelevanc – úgyhogy bocs, de ma estére ezt már feladom!
    Ennyit a szaxofonról , meg Bill Gates utolsó bosszújáról :-)
    Amúgy febr. 28-án Pécsett a Blues Café-ban Jeanne Caroll (USA) koncertjét fogom meghallgatni, ahhoz nem kell Win. Vista, hogy a fene esne belé.

  11. Horváth Attila
    2008. február 24. - 9:32 du.

    Szia, Farkas!

    Szerintem a Vistát dobd el mereven bal váll fölött, tedd vissza az ikszpét, és sose gondolj többet Bill legújabb agymenésére.

    Együtt érzek, remélem, hamarosan helyrejön a géped.

    Üdv!

  12. Fürti
    2009. március 25. - 9:50 de.

    Farkas–>Ott voltam a csömöri bulin, a kedves Misi hívott meg. Addig azt sem tudtuk,milyen zenét játszanak.Sőt ,a zenekar nevét sem!!!Gondolhatod ,hogy leesett az állunk!! :) Azt mondta ,hogy ott lesz pár barátja,de alig fértünk be az exxxtrémbe!!! Köszönjük fiúk!!!Egy DVD-vel megdobhatna valaki,aki ebben érdekelt! :P
    köszi :)

  13. Csató Ferenc
    2009. március 25. - 10:25 du.

    Mi ismerős rokonaként kerültünk Csömörre az Exxxxtrém Pub-ba szombat este.
    Nagyon ütős volt a zene és remek a társaság.
    Minden elismerésünk. Köszönjük

IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!




XHTML (az engedélyezett tag-ek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>