Blog-vendégem, Morvax: Che Guevara

A blogot jegyzi: Bognár László | 2007. január 4. | 17 hozzászólás

Andrés Zerneri tervei szerint Che Guevara születésének nyolcvanadik, halálának negyvenedik évfordulójára négy méter magas bronzszobra elkészítéséhez várják az argentin lakosság fémtárgy adományait.

A szobor modellje Korda 1960 márciusában, Havannában készült elhíresült fotója lenne: a baszksapkás, hosszú hajú portréja Guevaráról. Ez a fotó ott virít a mai ifjúság ruházatán, naptárján, zokniján.
A szükséges három tonna bronznak még csak tizede gyűlt össze, de a művész nem türelmetlenkedik, van még idő.
Kérdés, Guevara mit szólna a bronzba öntéshez. Valószínűleg kikérné magának. És a mai fiatalok, akik szerte a világon szívesen viselik e portrét mellükön, tudják-e vajon ki is volt a sármos kép tulajdonosa: a harcos, a gerilla, az anarchista, a kommunista, a ?gyilkológép? és sorolhatnánk a jelzőket, mellyel joggal vagy anélkül illették évtizedek óta őt, akit szinte már életében legendák öveztek. Reneszánszát éli Guevara, nem felejtődött a név, az arc, és ami mögötte van. Sokan tettek és tesznek érte, hogy a kép egy kissé torzuljon, máshogy legyen magyarázva a cél, és persze az eszközök, melyekhez nyúlni kényszerült.
Ki is volt ő, hogyan, milyen benyomások alapján lett nemzeti felszabadító, aki végül már egész Latin-Amerikában gondolkodott.
A kis Ernesto jómódú ír-argentin családban született 1928. június 14-én Rosarióban. Határozottan polgári liberális nevelésben részesült, olyan családi légkörben növekedett, ahol természetes volt az értelmiségi lét, a diploma, a biztos egzisztencia.  A csendes, magának való, rendkívül jó képességű, éles eszű fiú az orvosi pályát választotta.
Guevara liberális családja rokonszervezett a spanyol köztársaságiakkal, a II. világháborúban az antifasiszta koalícióval, majd, mint antiperonista, ellenzéki tevékenységet folytatott. Apja bombákat gyártott házilag Buenos Airesben. De ilyen Peron-ellenesség vette körül őt diákkörökben is. Ekkor még nem politizált, befelé élt, olvasott, tanult, de motoron, gyalog, vonaton, hajón tett körútján hamarosan szembesülnie kellett a nép hihetetlen elmaradottságával, nyomorával, kiszolgáltatottságával. Ez a felismerés mélyen lesújtotta. Az utcán forradalmárt játszókat így szólta le: ?Gumibot ellen fegyvertelenül??? Tudja, hogy a nemzeten csücsülő diktátorokat, a parasztságot sanyargató helyi arisztokráciát csak úgy képesek legyőzni, hatalmukat megtörni, ha fegyverhez jutnak. Fel kell fegyverezni a parasztokat, meg kell tanítani őket harcolni!
De neki magának is, aki kiskora óta súlyos asztmabeteg, meg kell edzenie testét-lelkét a harcra. Tudta, ha társadalmi változást, forradalmat akar, akkor lőni kell. ?Forradalmat, egyetlen lövés nélkül? Megbolondultál??- jegyzi meg barátjának, aki kulturális és agrárforradalmat szorgalmaz. 24 évesen ez az első politikai megnyilvánulása. Che nem élte át a nyomort soha, de végzetesen átérezte azt, s ez tette forradalmárrá.
 Fidel Castro cseppnyi forradalmi seregébe került (a kubai július 26-a mozgalom tagjaival még San Joséban ismerkedik meg). Ez a csapat fegyveres harcot indított a Batista-diktatúra ellen. Hős lesz, aki első argentinként született kubai állampolgárságot és commandante (parancsnoki) rangot kap a kubai hadseregben. Később a legmagasabb rangot, az őrnagyit is eléri. 12 éves ismeretségük után Fidelt tartja a kubai forradalom egyetlen utánozhatatlan alakjának, kivételes vezetői képessége, taktikai érzéke okán. Castro is nagyra becsülte őt. 1967-ben a Playboy-nak így nyilatkozik harcostársáról: ?Azt hiszem, hogy amikor megismertem Chét, forradalmi fejlettsége ideológiai szempontból magasabb volt, mint az enyém. Kialakultabb volt elméleti szempontból is, előrehaladottabb forradalmár volt, mint én.?
A kubai forradalmárok között nem volt egy kommunista sem, Fidel Castro magukat kispolgároknak nevezte, forradalmuk pedig polgári demokratikus forradalom volt. Mivel azonban ez a forradalom nemcsak a hazai elnyomókat támadta, hanem az USA monopóliumainak érdekeit is, Che hirtelen szembesült azzal, hogy az amerikai titkosszolgálat, a CIA és az FBI is figyelteti. Munkásságát az ellenséges sajtó átértékelte, kommunistaként bélyegezte meg, és vérengzéssel vádolta. Ezért kénytelen volt a televízió nyilvánossága előtt megvédeni a soros kivégzéseket, a háborús bűnösök elleni szigorú fellépést a forradalom fájdalmas, de jogos bosszújának tartotta, s kiemelte: a döntésekért egyedül ő felel.
Che Guevara mindig is hangsúlyozta függetlenségüket, távolságukat a jobb- és a baloldali pártoktól egyaránt. A sok hazugság, mendemonda ellen az események írásos rögzítésével, naplók, tanulmányok kiadásával védekezett.
Mivel a ?forradalmi országnak? nemcsak katonai intervencióval, de gazdasági blokáddal is szembe kellett néznie, az addigra már a Nemzeti Bank élére helyezett Chenek ? aki három éven át próbálta beleásni magát a számok világába ? új szövetségesek után kellett néznie. Így került gazdasági okokból kapcsolatba egyes fejlődő országokkal, a harmadik világgal, a semleges Jugoszláviával (ahol a fasiszták elleni partizánharc módszerei különösen érdekelték), illetve a Szovjetunióval és más, már szocializmust építő közép-európai országokkal. Az energiaszűkében lévő kis ország a Szovjetuniónak például cukornádat adott el, hogy olajhoz jusson.
 Guevara örült, hogy a kubai burzsoázia és a földbirtokosok egy része is kedvezően fogadta a diktátor megbuktatását. Azt látja, hogy hasonlóak a gondok a többi latin-amerikai országban is, ahol a latifundiumok nyomasztó uralma az amerikai monopóliumok hatalmával összekapaszkodva agyonnyomja a nemzetgazdaságot. A paraszti lakosságból kell toborozni, megszervezni a nemzeti hadsereget, annak sejtjét, a gerillát, hiszen sem a létszám, sem a fegyverek mennyisége nem kedvez egy ütőképesebb, erősebb hadsereg megteremtésének.
Guevara úgy gondolta, változások érhetők el választások útján is, de a feltételek ezt nem mindig teszik lehetővé. Sőt, a helyszínben is látott más megoldást, mint a vidék, hiszen egy városon belüli gerillabázison alapuló népfelkelés sikerét is feltételezte. A marxizmussal szemben ő nem a klasszikus munkásosztályt tekintette a forradalom vezető erejének. A kubai forradalom szerinte az egyszeri és megismételhetetlen volt, de elemeit próbálta rövid életében más országokban is alkalmazni. A kubai vezetők határozattan kijelentették: ?Forradalmunk sem nem vörös, sem nem sárga, hanem olajzöld?. ?Nem megyünk sem jobbra, sem balra, hanem előre!? A kommunizmus szó Kubában, 200 kilométerre Amerikától veszélyes szó lehetett akkoriban. ?Ha azt kérdeznék, hogy forradalmunk kommunista-e, azt mondanám, hogy marxista. Forradalmunk saját módszereivel talált rá a Marx által mutatott útra? ? nyilatkozta még 1960-ban.
A polgári demokratikus forradalom évek múltán átment szocialistába, a kapitalizmus feltételeit felszámolták. Guevara az akkori Jugoszláviában például nem értette a kapitalista vállalati rendszer és a szocialista elosztás ellentmondását.
Egy idő után úgy érezte, Kuba már jó úton van, más latin-amerikai országokban nagyobb szükség van rá. A bolíviai hegyekben harcolt kis gerilla csapatával, amikor megsebesült, és fogságba esett. Fidel tudta, ha működő fegyvere lett volna harcostársának, élve nem kerülhetett volna a bolíviai milicisták kezére, akik gyorsan kivégezték, mielőtt nagyobb ellenállás szerveződött volna kiszabadítására.
Che, aki a szociális igazságosság érdekében választotta a forradalmárok zaklatott életét, tízévente készített végrendeletet, biztos volt tehát a közeli halálban, de nem kereste azt. Úgy gondolta, ha Latin-Amerika több szegény államában is győzni tud a forradalom ? ő elviszi oda ? , az Kuba számára is segítség lesz. Más kérdés, hogy a feltételek nem voltak adottak.
Che szerint: ??a gerilla társadalmi reformátor, aki a népnek elnyomói elleni dühödt tiltakozására fegyvert ragad, és harcol annak a társadalmi rendszernek a megváltoztatásáért, amely elnyomásban és nyomorban tartja fegyvertelen testvéreit.?
Egy marokkói asszonynak írt levélrészlete: ?Nem hiszem, hogy nagyon közeli rokonok lennénk. De ha ön képes remegni a felháborodástól, hogy a világ valamely részén igazságtalanságot követnek el, akkor elvtársak vagyunk, s ez fontosabb.?

Hozzászólások