BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

Blog-történetek: a partizánok (sperhaknival)

A blogot jegyzi: Bognár László | 2006. december 13. | 1 hozzászólás

A blog-cím tulajdonképpen “elhibázott”.
Mert ha címsorba lökném mondjuk azt: “Gerilla orgia”, hát, dőlne a net-nép a világ minden tájáról a szenzációra!
A “Gerilla-sex” is látogatók sokaságát vonzaná, ráadásul mindkét nem képviselőit. A “Guevara él” alcím pedig a férfiak tömegeit vonzaná ide!
De ellenálltam, mert igazi gerilla vagyok, s ez a szerepkör nem tűri meg az olcsó fogásokat.
Tréfára is foghattam volna: Vera Muhina jól ismert szobrát ide bonyolítva képileg, egy “Utána” felirattal, amint boldogan égnek emelik a sarlót és a kalapácsot, hej, édes Istenem, volna hatása!

Blogger-serdülőként kijártam én már ezt az iskolát, s ma már inkább az okoz számomra gyönyörűséget, ha NEM TESZEM meg azt, amit amúgy képes volnék, mert nem a felszín érdekel, hanem a mély.

A mélyben pedig emberi értékek mutatkoznak meg, és inkább ezekről beszélnék a magam “nem-újságírós”, hanem bloggeres módján, mert az előbbi már nem mindig képes a valóság érzékletes követésére.
Tehát a sperhaknis gerillák dícséretét fogom itt zengeni ópuszomban – mert megérdemlik!

A Partizánmarketing – Hasta siempre című posztom váratlan fordulatott vett a közösségi térben, amikor is bejelentkezett az első polgár, bizonyos Pippo nevű gerilla-jelölt, hogy ő is jönne ám partizánnak.

Ez is egy olyan pillanat, amilyen a hagyományos médiában elő nem fordulhat, ezt csak a blog tudja, hogy emberek spontán mód belépjenek egy meg sem hirdetett (szerep)játékba, élettel, humorral töltve meg a bájtok hűvösnek vélt mezejét, hogy ontsák magukból az egymásba fonódó ötleteket – szóval jöttek a partizánok, ki laminálógéppel, ki sperhaknival, hogyan is lehetne papíron visszaadni az ilyen pillanatot.

Ilyen a blog és ilyen az EMBER.

Mert játszani is tud a szép, okos fiú és leány, meglett kor sem számit, mert itt az emberi esszencia a lényeg, a nemtelen, kortalan kreativitás, amely a fiktív játékban is felmutatja a korszak jellegzetességeit, figuráit, visszáságait – az egész ragyavert társadalmat és világot.

Nos, ennyivel lehet több a blog a közösségi térben, mint egy elszeparált cikk bármilyen közegben.

Isten áldja a gerillákat, s bocsássák meg nekem, hogy a beígért orgia helyett csak ez a pár soros szó-orgia a “jutalom”.

Venceremos!
Commandante El Lobo – A farkas :-)

—————

Így kezdődött valahogy, fiktív bejegyzésekkel a “gerilla-naplómba”, pl.:

Companeras, Companeros!
Aludtam valamennyit Pannónia gyönyörű lankái között, fegyveremet (a laptopot meg a laminálógépet) magamhoz szorítva. Csak néhány könnyű nesz zavarta az álmom. Az imperialisták nem törtek rám, nem ismerik a rejtekhelyem, a Mecsek sűrű lombjai eltakarnak.
Elalvás előtt még Marxot és Morvaxot olvastam (megj.: utóbbi egy tehetséges ífjú blogger), s betűfalás közben, ott az erdő sűrűjében továbbra is azon gondolkodtam, hogy a vadkapitalizmus körülményei között, egy lebecsült piacon hogyan lehetne a gaz stb.,stb., stb imperialistákat RÁKÉNYSZERÍTENI a valódi versenyre, a tisztességes munkára – az egyszerű, primitív piacuralás helyett!

És egyszercsak, derült égből ez a hozzászólás érkezett:

“pippo 2006-08-16 18:58:04
Comm. Lobo, nekem van egy laptopom, holnapra szerzek egy laminálót, bár most még pontosan nem tudom mi az, aztán, ha egyetértene vele, alakítsunk marketingerillarajt, persze, ön a comm., esetleg még másokat is majd vegyünk be. Jönnek a fagyos őszi napok, egyre rosszabb lesz egyedül hajnalban a fák alatt laptopot szorongatni, meg aztán a multiknak repülőgépeik is vannak, szóval, jobb ha többen…”

Aztán jöttek a többiek is:

“Myrtille 2006-08-16 21:52:11
Comandante El Lobo – A farkas!
Felvételemet kérem a gerilláid közé. Hány ajánlót gyűjtsek?
Nem írom ide a nevem, mert ez most titkos. :)

“morvax 2006-08-17 01:05:08
Amúgy a gerilla harcmodora: “Marj belé és állj tovább!” Valami ilyesmi. A lényeg a gyors, rajtaütésszerű támadás.
Csak így, fiúk! Remélem, bevesztek. Én akár laminálhatok is:)”

“Texaco Benzin 2006-08-17 07:37:39
Comandante El Lobo-A Farkas!
Nincs laptopom, nincs laminálóm! Itt nem feltűnő, ha talicskán tolom kurblis számítógépemet! Harci kacagó gerlém van! Santa Budapesttől északra a Pilisi hegységben szerveződnék, ha bevesztek!”

“Babette anyó 2006-08-17 14:17:10
Édes Fiam, El Lobo!
Ide vigyázz!
Kikötői munkásságom alatt kiderült, a jobb munkára ösztönzés leghatékonyabb módja a lavór, a redőnyhúzó és a sperharkni! Itt állok a multik mögött! Mehet?”

“El Lobo – A farkas 2006-08-17 14:42:36
Kedves Babette anyó!
A gerillának olykor önnállóan kell döntenie! Szerintem te érted a célt, úgyhogy járj el saját belátásod szerint! :-)
Én, ha volna sperhaknim, én nem szaroznék :-)

“Tarjáni Képek 2006-08-18 22:17:31
Kismoszkva veletek van :)

“El Lobo – A farkas 2006-08-19 09:22:30
Kismoszkva csatlakozása bitang jó fordulat (ha már NagyMoszkva támogatására nem számíthatunk :-(
Napiparancs!
Ma mindenki menjen strandra, mert meleg lesz!
A lapos topokat ne vigyétek vízbe, csak a lapos tetűket! Legyen tiszta a jónép a győzelmi ünnepségre! :-)
Venceremos…

Ön most a Jóljárok.hu Magazin blogját olvassa

Hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Blog-történetek: a partizánok (sperhaknival)” bejegyzéshez

  1. Gerillamarketing - tovább támadok! | BLOG * blog
    2010. június 16. - 8:34 de.

    [...] Hogy milyenek az igazi gerillák? Íme: Partizánok (sperhaknival) [...]

IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!




XHTML (az engedélyezett tag-ek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>