Linkfelhő blog, marketing (3)
A blogot jegyzi: Bognár László | 2007. február 24. | 5 hozzászólás
LINKFELHŐ: Az előző két posztban, mintegy “gyakoroltam” azt a lehengerlőnek mondott, utálatos törtetést, amely oly szépen virágzik nálunk, ám, ahogy szép lassan “érik” a piac, egyre visszataszítóbb lesz.
Ahogy Vincenzo Freni, Az ügyfél felfedezése című könyvében olvashatjuk:
“Immár a reklám is rákényszerül, hogy a fogyasztás világából érkező jelek alapján megváltoztassa stílusát, üzeneteit és kommunikációs stratégiáját. Az új igények: a fogyasztás gazdaságossága, az árnak megfelelő minőség, a megfontoltság és higgadtság, a barátságosság és a nyugodt kommunikációs stílus.”
Forrás: Oltre la pubblicit? (Ami a reklám mögött van?) szerk. Marzio Bonferroni, Milano, Il Sole 24Ore, 1996
Fordította: Bognár Klára
Bizonyosra veszem, hogy amiként azt egyes kutatók állítják, tőlünk nyugatabbra megerősödőben vannak a piaci magatartásban a “kemény” értékek. A becsületesség, a megbízhatóság, a méltányosság; az újkálvinista etika (azaz érdemén nyugszik a siker); valamint a kultúra-természet-környezet-humanizmus összekapcsolódik a termelés-eladás-fogyasztás világában is – s ha ez nálunk is így alakul (valamennyire legalább), akkor egyre anakronisztikusabbá válik az átejtésen, átverésen alapuló, referencia nélkül nyújtott ajánlatok sikere is, és egyre nevetségesebbé válik a pökhendi szolgáltatói magatartás.
A net, ma még, Magyarországon, éretlenségénél fogva hemzseg a “furcsaságoktól”.
Ám a pozitív oldalról is kéne valamennyit! A valódi szolgáltatást nyújtókról, akik nem perlekednek – se szó szerint, se jelképesen – a net-szolgáltatást igénybe vevővel, hanem úgy gondolják: nekik SZOLGÁLTATNAK! Levelet írnak, mint nemrégiben a Blogsearch, meg a Blogring – emlékeztetve egy-egy lehetőségre, kedves szóval, meglepnek egy linkkel, mint mondjuk a romániai Web-cafe!
Régi és új blogbarátok “szólítanak meg”, van, aki csak annyit mond: szorítok neked!, s van, akinek én mondom azt: ezt a lasztit, bizony, rendesen elgurítottad!
Ennyit a Linkfelhő által kicsiholt gondolatokból.
Már csak egy kérdés: a blog, vajon ugyanazoknak a hétköznapokban megszokott módszereknek a folytatása-e, csupán más eszközökkel, amit megszoktunk? (Machiavellista marketing?) Szerintem nem, de ez már alighanem egy másik izgalmas történet része lehet!
Amúgy a LINKFELHŐ játék
valódi szereplőinek – sok sikert kívánok!
Hozzászólások
5 hozzászólás a(z) “Linkfelhő blog, marketing (3)” bejegyzéshez
IDE VÁRJUK VÉLEMÉNYÉT!

2007. február 26. - 6:53 du.
már nagyon várom, hogy vége legyen a linkfelhőnek…
(tegnap megint nem tudtam kommentelni, kíváncsi vagyok, ma sikerül-e)
2007. február 26. - 7:21 du.
Szia!
, hogy a fene vinné el!
félretéve, várják, hogy elhozzam őket. De most már megyek is értük, Klári meggyógyult, az a bizonyos bonyodalom megoldódni látszik, szóval kezd tisztulni a kép!)
Azt hiszem, én is örülök, hogy már vége lesz. Kár volt itt az utolsó hónapban beszállnom, ráterhelve magamra ezt is. Tréfának indítottam, de tudod, a gépszíj
Viszont szerintem ma éjszaka beáll már a végeredmény, aztán annyi…
(OFF: Más: a ProPannonia nem költözik még, márciusban is a mostani helyükön lesznek, a könyveim
Üdv neked, s a versenyben szorítok érted!
2007. február 26. - 8:03 du.
szerintem sem lesz nagy mozgás már az élmezőnyben, én ma reggel még írtam pár blogombe egy utolsót, aztán annyi. egy bő hete már így is a performanszomra koncentrálok:
http://bdk.blog.hu/2007/02/19/a_semmihez
A család egészségügyi vonalán viszont nálunk lettek gobndok, de erről inkább majd levélben.
Kösz a könyvügynökösködést.
2007. február 26. - 8:44 du.
Vigyázzatok magatokra!
A könyvügynököskédést meg szívesen (sőt, bocs, hogy késtem vele)!
2007. március 7. - 1:52 du.
Ebben az egész linkfelhőben csak az a vicc, hogy nagyon sokan pénzt is költöttek arra, hogy jó PR értékű oldalakon kint legyenek. Aztán még
nyeremény sem volt