?Az empirikus közvélemény-kutatás objektumát jelentő ember a liberális felfogás >>homo politicus<<-ához hasonlóan olyan konstrukció, amely eltekint a közvélemény alakulásában részt vevő valóságos embertől, a véleménynyilvánítást meghatározó szociológiai és szociálpszichológiai struktúráktól, és a véleménynyilvánító ember különböző típusait annak egyik megjelenési formájára, a választópolgárra redukálja.? (Angelusz 1997)

Ugyanakkor azt is mondja, hogy “Ahhoz, hogy megbízható képet kapjunk e típusoknak a közvélemény alakulásában játszott szerepéről, a demoszkópiai kutatások előfeltevéseinek feladására és technikai eszköztáruk gazdagítására lenne szükség. A véleménynyilvánító ember különböző típusainak az empirikus kutatás eszközeivel való elkülönítése és az egyes típusok sajátosságaihoz alkalmazkodó módszerek kialakítása elősegíthetné, hogy a kutatások a közvélemény alakulásáról a jelenleginél érvényesebb képet adjanak.”

Kvázi lehet/lehetne megbízható, megbízhatóbb, érvényesebb képet adni és kapni!

A teljes anyag itt olvasható:
http://www.tankonyvtar.hu/szociologia/szocialpszichologia-080906-46

(vagy máskor link helyett másoljam be a teljes anyagot, kedves Lobo?)

Ami egyébként a múlt heti választást illeti, bár nem vagyok sem próféta, sem jövőbe látó, de szinte pontosan úgy alakult az eredmény, ahogy arra ez előzőekben tippeltem. És ezzel nem voltam egyedül. Egy cseppet sem! Az is igaz, hogy a tájékozódásunkhoz nagymértékben hozzájárultak az időközi – más-más érdekcsoportokhoz köthető – társaságok által végzett közvéleménykutatások is. A választási eredményt illetően egyébként lényegi eltérés nemigen volt közöttük. És hát, akárhogy is nézem, a kutatások azért mégsem a birkákról és a birkákkal készültek! vagy lehet, hogy tévedek?
::))))

És már hogy a fenébe ne az emberről, a társadalomról szólna? Ezzel együtt értem, hogy mi birizgálja a csőrödet! ::)) De hát a közvélemény már csak ilyen összetett és bonyolult fogalom.

John Stuart Mill a közvéleményről, úgy beszél ,mint az egyéniség ellenségéről, a tömegember megtestesítőjéről, a konformizmus kikényszerítőjéről. Mégis a közvélemény szorosan kapcsolódik az állampolgári viszonyulás kialakulásához, a polgári társadalom és a politikai állam történelmi szétválásához, melyek nélkül nem jöhetett volna létre, mint ahogy a tömegmédia nélkül sem.

Angelusz Róbert népérzületről beszél, mint különböző szociális tárgyakra irányuló, történelmileg kialakult és tömegesen, előforduló beállítódások, attitűdök összességéről, amelyek jelentősen befolyásolják az emberek tömegmagatartási formáit.
A közvélemény a demokrácia lényegképző és operatív alapja. A közvélemény nem születik az emberrel: olyan elterjedt mentális minták halmaza, amelyek kölcsönhatásban vannak a társadalmi informáltsággal. – mondja.

Egyébként is a nyilvánosságon nem lehet autonómiát számonkérni. Az autonóm nyilvánosság ideáltipikus fogalom, a valóságban tiszta formájában nem fordul elő.

A közvélemény-kutatásoknak meg megvannak a maguk előnyei és hátrányai. Attól függ, hogy mire és hogyan használjuk őket! Csakis puszta eszköz, eszközök, rajtuk nem lehet semmit sem számon kérni. Szolgálhatnak pl. a piaci pluralizmus kontrolljaként, orientáló szerepük van, hozzájárulhatnak a tudatosabb és racionálisabb választói döntésekhez. És ez még akkor is így van, ha nyilván manipulációra is alkalmasak lehetnek, magukban hordozzák az önmaga ellen dolgozó prófécia lehetőségét, továbbá az önbeteljesítő jóslat kényszerét is.

A közvélemény-kutatásoktól sem – mint az életben semmi mástól sem – nem csodákat, hanem a tájékozódáshoz szükséges információkat kell és lehet kapni és várni, aztán ezeket az információkat mindig okosan értelmezni ( akár ha cáfolva is, elvetve is őket!).