A pocsolya

A blogot jegyzi: Bognár László | 2007. október 23. | 9 hozzászólás

Patriótia, a Dél Keresztjének éke, az egykori mintaország a polgárháború után visszazuhant a kőkorszakba. A bűzös dzsungel persze tovább élt, a trópusi nap tovább okádta hőjét a vidékre, mintha mi sem történt volna. A majmok üvöltése behatolt a lakatlan városokba, kongott kicsinyt a rommá lett falak között, mint valami szélgörgette, üres konzervdoboz, aztán sötétedéskor elenyészett ez a hang is.

Hajnalban, a hosszuló árnyak mellett, a dzsungel szélén három észak-patriótiai túlélő indult délnek, miközben három déli, a szintén kifosztott, tönkrevert, élelmet és vizet nélkülöző tájak felől igyekezett szembe velük. A két elgyötört csoport, kőkorszaki fegyvereivel ugyanúgy képtelennek bizonyult a szükséges élelem és víz megszerzésére, s rongyaik alatt mintha már nem is emberek, hanem éhes és szomjas vadak lakoztak volna.

- Vizet kell szereznünk, mindenáron! - lihegte Balhesz, a kicserepesedett ajkú, köpcös déli ember a társainak.
A száraz évszak még a harmatcseppeket is elrejtette előlük, hiába nyalták mohón, porzó nyelvvel a hajnali őserdő fáinak leveleit. Beljebb, a fák közé nem merészkedhettek, nagyjából fél órával ezelőtt, az éjszakai hold fénye még zöld szempárokról csillant vissza feléjük.

Az északi csoport ugyanúgy szenvedett, s még Provoknak, az egykori marketing professzornak sem volt semmilyen ötlete arra, hogyan is szerezhetnének vizet.

A w-alakú dzsungelszélen egyszerre ért a két, egymással szembe araszoló, elnyűtt csapat a w külső szárának legalsó részéhez, egyszerre pillantva meg egymást és a w középső részének csúcsán a pocsolyát is!

Egymásra meredtek.

Provok elméje, mint egy szikrát kapott motor, beindult – hatan eredményesebben vadászhatunk, s ahogy látom, a víz a pocsolyában épp elegendő lesz mind a hatunknak!

A szemben lévő oldalon Balhesznek, miként a többinek is, földbe gyökerezett a lába, a szíve hevesen kalimpált, s a köpcös déli hol a vízre, hol a három, előtte csodálkozó idegenre pillantott zavarában. Aztán gyors cselekvésre szánta el magát, utolsó erejét megfeszítve hajította el a dárdát, amely Provokot találta el. Az szétvetette karját, s a mellkasába fúródott hajítószerszámmal hanyatt vágódott, s moccanatlan maradt.

Provok egyik társa, az északi Reak ocsúdott a leghamarabb, elhajított kőbaltájával széthasította Balhesz fejét.

A két, vezér nélkül maradt csonka csapat kicsit visszahúzódott a W szárai mögé, s a rongyos, immár harcossá lett népség, haditervek kieszelésébe fogott.

Eközben a trópusi nap egyre feljebb és feljebb kúszott, s mohón felszippantotta a pocsolyát, még a szikkadt földet is cserepessé repesztve az egykori tócsa helyén.

A “csapatok” ebből mit sem láttak, hanem büszke üvöltéssel rohamra indultak, hevenyészett haditervük szerint.

A dzsungel mélyén a majmok felröhögtek.

Hozzászólások