BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

BLOG * komplex blog, Pécs – Budapest

A FiberNet behajtott a holt apámon 137 Ft-ot

Amikor augusztus legvégén az édesapám szomorú halálából adódó ügyeket voltam kénytelen intézni a baranyai városkában, a FiberNet volt az első, amely cég a halotti anyakönyvi kivonatot követelte, mert nem úgy van ám az, hogy a fiú bejön egy másik városból és lemondja – esetleg illetéktelenül – az apja televíziós előfizetését a Fibernél, ennél a nagyszerű [...]

Már az RTL híradója is nézhetetlen

Immár folyamatosan akadok ki a kereskedelmi csatornák híradóin. Korábban a TV2-t tiszteltük meg a figyelmünkkel, még a kriminális Krisztát is elviseltük valahogy – nem volt könnyű, na – Bárdos András kedvéért és még a távozásuk után is a csatornánál ragadtunk, mígnem végső elkeseredésünkben, a tökhülye Náncsi néniknek készített, agyonspórolt vágóképű műsorok miatt át nem pártoltunk [...]

Pécsi idegenforgalom: a tehetségtelenségről

Örömömre ma is adódott ingyenes bemutató program, miképpen a múlt héten is. Egy héttel ezelőtt az átadás előtt álló Zsolnay-negyed hamarosan zárttá váló, egyetemi kezelésbe kerülő részeivel ismerkedhettek a pécsi polgárok, ma pedig a Kulturális Örökség Napjai keretében, egyebek mellett, a Zsolnay-mauzóleum vált ingyenesen felkereshetővé. Az 1900-ban elindított építkezést az 1913-as átadás, majd évtizedek múltán [...]

Az Invitel holtaknak is számláz, és szívesen áll rendelkezésükre

Édesapám halála kapcsolatba hozott néhány szolgáltatóval, s összefoglalóan azt mondhatom, hogy ezen szolgáltatók viselkedése egyszerűen botrányos és katasztrofális. Az Invitelnek például augusztus végén először e-mailben jeleztem édesapám halálát, melynek következtében az Invitel szolgáltatását azonnali hatállyal lemondtam. Az Invitel ekkor e-mail válaszában – hivatkozva az ő belső szabályzatukra – azt kérte, hogy faxon mondjam le a szolgáltatást, [...]

Az 581-es ügyfél

Ma, Pécsett, az Árkád földszintjén pompázó T-Pontba betért egy 50 körüli, magas férfi. A bejáratnál egy kis fekete nő, az eligazító udvariasan fordult felé, kérdezve, miben segíthet. – Egy vezetékes telefont hoztam vissza, még MATÁV néven kötötték be az apámhoz. – Tessék, itt a száma -, nyomtatta ki a képernyőérintős automatából a fiatal nő az 581-es [...]

  • Legutóbbi hozzászólások

  • Lám, reklám

  • Bejelentkezés